Reggel úgy ébredtem, hogy kételkedtem, nem vagyok-e
másnapos, mert majd’ szétment a fejem, és fájt a gyomrom is. Mindez azért, mert
a legjobb haverom, akibe talán igenis belezúgtam, meglátott csókolózni
Minhoval, emiatt pedig addig sírtam, amíg el nem aludtam.
Féltem, hogy mit fog reagálni az egészre. Ha ő eltávolodik
tőlem, akkor biztos kikészülök idegileg, mint amikor azt hittem, hogy meghalt.
Bármire képes lettem volna, hogy a közelemben tudhassam, és ne hanyagoljon el
még jobban. Igen, így is elhanyagolt már a barátnője miatt, de megértettem,
hogy azt a pár hónapot, amíg itthon van, vele akarja tölteni, nem pedig velem,
aki mindig ott marad.
Miután kicsit lehiggadtam, úgy döntöttem, hogy eljött az
ideje a reggelinek is. Nem akartam lemenni a többiekhez, de ez elkerülhetetlen
volt, ezért sietve elkészültem, és elindultam az étkező felé. Kivételesen nem
tévesztettem el az irányt, így elég gyorsan odaértem.
Amit már az ajtóban észrevettem, az volt, hogy felettébb
gyanús a csend, ami nem vall erre a társaságra. Mikor beléptem, megpillantottam
az okát is. Egy kisfiú ült a hatalmas asztal egyik végénél, a másiknál pedig a
többiek, de úgy néztek a halálra rémült gyerekre, mint valami gyilkosra.
- Sziasztok - köszöntem, és beljebb léptem. A kissrác
egyből felkapta a fejét, és le mertem volna fogadni, hogy levegőt sem tudott venni.
- Hát ő kicsoda? - mutattam a fiú felé.
- Egy keverék - fintorgott Jisub, miközben válaszolt.
Végignéztem a többieken, és egyedül Minho volt az, aki nem volt ellenszenves
vele.
- És akkor mi a baj? - kérdeztem értetlenül, és még a
szemöldököm is felvontam.
- Egy vámpír és egy démon szülőtől származik. Általában az
ilyenek nem élik meg a két éves kort sem, mert a vámpírméreg szép lassan megöli
őket, de ő túlélte, mert több benne a démon, mint a vérszívó - magyarázta
kelletlenül a bácsikám. Nekem nagyon nem tetszett a hangnem, de még a
fintorgása sem. A keverék csak egy kisfiú volt, alig lehetett több hét évesnél,
ő mégis úgy utálta, mintha egy féreg lett volna.
- Értem. Akkor leülök enni - vettem fel a tányérom az
asztalról, tettem rá szalámit meg kenyeret, utána fogtam a poharam, és
átköltöztem a fiúcska mellé. - Szia - köszöntem neki, de olyan rémült fejet
vágott, hogy attól féltem, el fogja sírni magát. Látni lehetett rajta, hogy
egész testében remeg, és fél szemét mindig a többieken tartja, ha esetleg baj
lenne. - Nem vagy éhes? - kérdeztem, közben a tányérjára néztem. Hát, én sem
lettem volna éhes, ha azt kellett volna ennem, amit neki. Ki a francnak kellene
az üres kenyér meg víz, mikor mellette mindenféle finomságot esznek?
- Nem - hallottam a halk választ felőle, amivel meglepett.
Nem gondoltam, hogy válaszolni is fog nekem.
- Hm… és mit szólnál, ha csinálnék neked valami finomat? -
mosolyogtam rá, és közben éreztem az oldalamba szúródó tekinteteket. Biztos
voltam benne, hogy irtó idegesek miattam, de én nem foglalkoztam a
véleményükkel.
- Jó - nyöszörögte még mindig engem bámulva.
- Akkor gyere - álltam fel, és a kezemet nyújtottam felé.
Bátortalanul pillantott fel rám, majd Jisubra. Nagyon vacillált, hogy mit is
csináljon, gondolom, félt a bácsikámtól, hogy mit fog szólni érte. - Nyugi,
majd én beszélek vele - toltam közelebb a kezem, amit végre, nagy nehezen
megfogott.
- Hova mentek? - kérdezte egyből Jisub, hatalmasra nyílt
szemekkel.
- Megyek, főzök neki valami normális kaját, ha te nem vagy
képes rendes ételt adni neki - morogtam vissza, és mentem is tovább, figyelve,
hogy a fiú előttem legyen. Nem szerettem volna, ha a bácsikám megijeszti
hátulról.
- Na, csüccs! - emeltem fel, és a konyhapultra ültettem. -
Csinálok neked tejbegrízt, anyukám régen sokszor főzött nekem ilyet, mert
nagyon finom - meséltem neki, remélve, hogy egy kicsit feloldódik, és nem fog
hullamereven figyelni, attól félve, hogy a következő percben őt fogom megenni.
Mivel a nagy konyhába nem járunk be, ezért a kicsibe vittem, ahol általában csak
a fiúk szoktak lenni. Legalábbis Minho ezt mesélte.
- Hogy hívnak? - kérdeztem tőle, amíg egy megfelelő méretű
edényt halásztam elő a szekrényből.
- Lucca, téged? - meredt rám nagy szemekkel. Látszott
rajta, hogy nem teljesen ázsiai, de nem gondoltam volna, hogy félig olasz
lenne.
- Kibum, vagy Key - feleltem én is, aztán megkerestem a
tejet, amit feltettem a tűzhelyre. Amint elkezdett forrni, beleöntöttem a
grízt, és mikor besűrűsödött, már kész is volt. Nem kell hozzá nagy tudomány,
de amilyen egyszerű, annyira finom is
A szekrényből kivettem két tányért, kimertem egy-egy
adagot, aztán megcukroztam. Utána leemeltem a fiút a pultról, és visszamentünk
a konyhába. A többiek még mindig ott beszélgettek, de mi nem foglalkozva velük,
visszaültünk a helyünkre.
- Jó étvágyat - mosolyogtam megint, és megfújva a papit,
mert ugye grízpapinak is hívják, gyorsan bekaptam. Olyan finom nem lett, mint
amilyet anya csinált régen, de azért ehetőnek lehetett nevezni.
- Ez micsoda? - állt meg mögöttem Minho, a srác pedig
megint megdermedt.
- Minho, megijeszted - néztem rá durcásan, de nem
haragudtam rá.
- Opsz, tényleg - ült le mellém, amit nem igazán értettem.
- Ez most miért jó? - pislogtam nagyokat.
- Mert így nem tűnök túl magasnak – nevetett. - Szóval mi
is ez? - mutatott újra a tányéromra.
- Tejbeg… - kezdtem el, de befejezni nem tudtam, mert
kikapta a kezemből a kanalat, és megkóstolta. - Ez nem volt szép - nyafogtam
neki, de őt nem hatotta meg a dolog.
- Ez nagyon finom, igazam van? - kérdezte a kisfiút, aki
csak nevetve bólogatott. És nem, nem Minho hülyeségén, hanem azon, hogy a fél
szája papis lett.
- Minho, beszélnünk kellene majd - mondtam neki, közben
visszaszereztem a kanalam, és folytattam az étkezést.
- Tudom – sóhajtotta. Én közben Jonghyun felé néztem, aki
engem méregetett. Haragudott rám, vagy talán még undorodott is tőlem.
Reggeli után Jisub el akarta vinni Luccát orvoshoz, meg
elvileg venni neki pár ruhát, de én ragaszkodtam hozzá, hogy inkább hívja ki
Krist, és majd én megyek vele vásárolni, mert tőle rettegett. Féltem, hogy képes
kárt tenni a fiúban.
Miután ezt közöltem is vele, beleegyezett a dologba. Én is csak
akkor hagytam egyedül Luccát, amikor már a dokim is megérkezett, és neki is tudtára
adtam, hogy vigyázzon a gyerekre.
Éppen a szobám felé tartottam, hogy tudjak beszélni
Minhoval, de útközben összefutottam Jonghyunnal. A szívem pillanatok alatt
került a torkomba, és olyan cikinek éreztem az egészet, hogy szerintem még bele
is vörösödtem.
- Mikor akartad elmondani? - tett fel egyből egy kérdést.
Olyan hirtelen jött, hogy azt sem tudtam,
mit mondjak. Csak álltam, és a gyönyörű szemeit fürkésztem, hátha ki tudom
találni, hogy milyen érzelmeket váltott ki belőle az egész. De olyan ridegen
viselkedett, hogy semmit nem lehettet kiolvasni belőle, pedig én mindig tudtam,
hogy milyen hangulatban van. - Még válaszolni sem akarsz? - vonta fel az egyik
szemöldökét, én pedig egyre jobban pánikba estem.
- Jonghyun… még én…
- Még ő sem tudta, Jonghyun - jelent meg mögöttem Minho.
- Nem téged kérdeztelek - nézett a barátja felé.
- Tudod, tegnap elgondolkoztam, és az is megfordult a
fejemben, hogy te szeretsz engem. Azok az ölelések, együtt alvások,
viccelődések meg ilyenek, mind erre utalnak. Régebben nem csináltál ilyet.
Akkor úgy gondoltam, hogy biztos csak hiányoztam neked, de így, ebben a helyzetben
már nem ez jön le - kezdett el magyarázni, és én már akkor éreztem, hogy ennek
semmiképpen nem lesz jó befejezése.
- Jonghyun, ez nem így van... - kezdtem el védekezni, bár
tudtam, hogy felesleges. Tegnap látott minket.
- Aztán arra jutottam, hogy jobb lesz, ha én visszamegyek
az alvilágba, és másik suliba is átiratkozom Sekyunggal. Engem nem zavarnak a
melegek, volt egy csomó eddig is körülöttem, Minho is az. Az sem zavar, hogy te
meleg vagy, mert nem tehetsz róla. De én nem tudok rád úgy nézni, ahogy te
szeretnéd, és ez neked sem lenne jó. Én hetero vagyok, és nagyon szeretem
Sekyungot. Ő lett a mindenem ebben az egy évben, akire támaszkodhattam, aki
foglalkozott velem. Szeretem őt, és nem akarom miattad elveszíteni, de
szeretném a te szádból is hallani, ha szerelmes vagy, vagy voltál belém - állt
meg előttem.
Igen, Jonghyun, persze, hogy szerelmes voltam beléd. Hiszen
maga a megtestesült tökéletesség vagy. Minden porcikád imádom, és párszor
eljátszottam a gondolattal, hogy éjjel a te nevedet nyögöm, miközben a nyakam
csókolgatod. - Ha ezt mondtam volna, akkor egy életre elveszíthettem volna őt,
pedig ez volt az igazság.
- Nem, Jonghyun én nem szerettelek téged, és nem is
szeretlek. Nekem csak egy barát vagy. Mióta leköltöztem az alvilágba, már azóta
tetszik Minho, csak nem tudtam, hogy mi is ez az érzés. Tudod jól, hogy sosem
volt barátnőm, sem barátom, nem voltam még szerelmes, ezért még nem ismertem
annyira fel. A múltkori csók ébresztett rá arra, hogy kit is szeretek, és hidd
el, nekem is fura volt. Egészen addig kételkedtem benne, de a tegnapi eset már
megerősítette az érzéseimet - hadartam el mindezt egyszerre.
Végül is az egész történet igaz volt, csak Minho helyett az
ő nevével. Muszáj volt ezt mondanom neki, mert nem bírtam volna ki nélküle, ezért
úgy gondoltam, inkább higgye ezt, mint hogy elhagyjon. Nem azért, mert Minhot
rossznak találtam, hiszen ő is egy isten volt számomra, és nem zártam ki a
lehetőségét, hogy ha megismerem, talán összejönnék vele.
- Most ezt csak azért mondod, hogy ne menjek el, vagy mert
ez az igazság? - kérdezte még mindig érzelemmentes hangon.
- Ha nem éreznék iránta semmit, akkor szerinted hagytam
volna, hogy megcsókoljon másodjára is? - válaszoltam kérdéssel a kérdésre, amit
nem illik, de letojtam abban a pillanatban. Csak azt akartam, hogy Kim Jonghyun
ne menjen el, és ezért bármire képes lettem volna.
- Akkor miért viselkedtél velem úgy? - lazított kicsit a
merev testtartásán, és a hangja is máshogy csengett. Talán sikerült elhitetnem
vele, hogy nem tartottam többnek, mint a barátomnak.
- Mert azt hittem, hogy meghaltál, te majom! - emeltem fel
a hangom, és még vállon is csaptam.
- Értem. Akkor ezt tisztáztuk, később ütközünk - erőltetett
egy vigyort a képére, majd egy gyors intés után otthagyott minket.
Nagyot sóhajtva néztem utána, majd gyors léptekkel a
szobámba siettem, mögöttem Minhoval. Biztos voltam benne, hogy nem fog egyedül
hagyni, de nem is volt olyan nagy baj, főleg, hogy tudtam, benne is felmerült
egy csomó kérdés. Amikor leültem az ágyra, ő is odaült mellém, pont úgy, mint
előző este. Ahogy felidéztem a pillanatot, még a hideg is kirázott, annyira
akartam, hogy még egyszer megtörténjen.
- Én sajnálom, nem akartalak belekeverni - haraptam be az
alsó ajkam, és azt rágcsáltam. Ez valahogy segített megnyugodni kicsit.
- Semmi baj, tudom, hogy csak azért mondtad, mert nem
akartad, hogy elmenjen. De tudnod kell, hogy nekem igazából is tetszel. Nemcsak
kinézetre, hanem mert olyan kedves, gondoskodó, erős, közvetlen, magabiztos és
akaratos vagy. Luccánál sem érdekelt, hogy mindenki fintorgott rá, te leültél
mellé, és összebarátkoztál vele. Nekem sem tetszett, ahogy bántak vele, de
nekem nem volt ennyi bátorságom - hajtotta le a fejét. A mondandója másik felét
fel sem fogtam nagyon, csak azt, hogy tetszem neki, úgy. Ennyi jó tulajdonságom
biztos nincs is, de mégis olyan jó volt hallani tőle.
- Minho, én nem vagyok beléd szerelmes, de szerintem te is
nagyon jó fej, kedves és erős srác vagy, aki mellett mindenki biztonságban érezheti
magát. Mégis olyan személyt szeretek, aki nemcsak nem szeret, de még el is
menne, ha megtudná, mit is érzek iránta igazából - töröltem le az első
könnycseppet, ami elindult az arcomon lefelé. Nem akartam sírni, de Jonghyun
szavai annyira megbántottak, hogy képtelen voltam visszatartani.
- Semmi baj, gyere ide - ült közelebb, és megölelt.
Szorosan a mellkasához bújtam, kezeimmel a pólója hátulját markolászva.
Mennyire szánalmas, hogy pont annak a személynek sírtam ki
a szerelmi bánatom, aki engem szeret, akit egyből elutasítottam, mikor még nem
is volt időm rendesen megismerni. Nekem csak Jonghyunon járt a fejem, mikor ő a
szemembe mondta, hogy mennyire szerelmes Sekyungba, és nem hagyná el. Inkább
tőlem szabadulna meg, ha olyan helyzetbe kerülne, ami neki ciki lenne, és rám
fogná az egészet, hogy csakis azért teszi, hogy én ne szenvedjek.
- Olyan gáz ez - szipogtam a vállába, ő pedig egyfolytában
a hátamat simogatta.
- Nem gáz, Kibumie - tolt el egy kicsit magától, hogy két kezét
az arcomra tegye. Abban a pillanatban olyan nagyot nyeltem, hogy szerintem a
földszinten is meghallották.
- Minho - suttogtam a nevét, de ő csak nézett, mintha nem
is ott lett volna fejben, hanem teljesen máshol.
- Én várok, Kibumie, ameddig csak szeretnéd, de van egy
ötletem. Játszd el, hogy összejöttél velem, akkor Jonghyun megnyugszik, és
végleg lemond a költözésről. Így jobban meg is ismerhetjük egymást, és talán te
is megszeretsz, ha pedig nem, akkor egy-két hét múlva szakítunk. Nem csinálok
veled semmit, maximum adok egy puszit az arcodra, hogy elhiggyék, aztán majd
azt mondjuk, hogy előttük nem akarunk csókolózni, mert nem illik - ismertette
velem a tervét, ami eléggé jól hangzott, mégsem nyerte el a tetszésemet.
- Ez nem lenne fair. Kihasználnálak, és én azt nem akarom.
Kedvellek én is, de az, hogy játsszak az érzéseiddel, nem rám vallana - néztem
le a kezeimre, amik az ő combjain voltak. Ha Jonghyun vagy akárki ránk nyitott
volna, simán félreérthették volna az egészet.
- Ha kedvelsz, az már fél út ahhoz, hogy megszeress -
kezdte el megint csökkenteni a távolságot, de most nem állt meg előttem, hanem
egyből megcsókolt. Én sem kérettem magam sokáig, hanem egyből utat engedtem
neki. Lehet, hogy csak azért kívántam annyira, mert ő csókolt meg először, de
lehet, hogy azért, mert szimpatikus volt nekem.
Úgy gondoltam, talán igaza van, és tényleg meg kell
próbálnom vele, hogy mindannyian jól jöhessünk ki az egészből. Nekünk sem lett
volna jó, ha az egyik barátunk elköltözik, és esélyt adhattam Minhonak is, hogy
belészeressek. Ő megérdemelte volna, mert látszott rajta, hogy mennyire
szenved, amikor hiú ábrándokat kergetve bámultam Jjongot, mégsem szólt egy
rossz szót sem.
- Bocsánat, ilyet nem csinálok többet - vált el ajkaimtól egy
kis idő után, nekem meg máris hiányérzetem lett.
Többet akartam, mert ahányszor belekezdtünk, nem tudtam
betelni vele. Olyanok lettek a csókjai, az érintései, mint a drogosnak a drog.
Szükségem volt rájuk, mert csak velük tudtam enyhíteni a fájdalmaimat, amik
minden nap gyötörtek.

Hát, drága Kibummie, lehet, hogy mégsem Jjong a nagy szerelmed?
VálaszTörlésJó, én nem csodálkozom, hogy kellettek Minho csókjai, elvégre ő Choi Perfection, de hát akkor is...
Lucca nagyon aranyos, és ez előítéletesség, drága Jisub, meg többiek >:(
Jonghyun meg menjen a p-vel kezdődő a-val végződő helyre, és nem Pápára gondolok ;)
Szerintem ez gonosz és kegyetlen dolog tőle, az ilyen nem barát! Eddig azt hittem, hogy Sekyung a negatív karakter, de jobban bírom, mint Jonghyunt.
Minho szegényt sajnálom, remélem, Key fogja viszonozni az érzéseit, vagy ha nem, akkor talál maga mellé valami helyes asszonkát ^^ (de ink legyen fiú)
Imádtam, mint mindig, csóközön :*
Siess az új résszel, légyszíves
Igen, lén is ezt kezdem észrevenni, hogy nem Jjong az :D XD
TörlésLucca aranyos, nekem ő is egy cuki kis karakterem lesz majd *-* Jisubék meg, hét ilyenek, ennyi XD
Jonghyun... hát igen, ő most ilyen kegyetlen bunkó meg minden, de lesz még rosszabb is XD Minhod pedig... hát nem tudom mi lesz vele.... ahogy Key-vel és a többivel sem tudom :D
Igyekszem amennyire tudok, köszike a komit :* <3
Jajj istenem, hogy én mennyire vártam már a folytatást! És most vége is hamar. :-( Imádom MinKeyt, pedig nálam JongKey a nyerő! Jong egy igazi f*sz! Az ilyen tényleg nem barát! És Key. Az életét adta volna a boldogságáért!... Hálátlan dög! Légysz hamar folytasd! :-) Ui: extra rész utószülinapi ajándéknak? ;-)
VálaszTörlésNálam is Jongkey a nyerő, és ez alapból Jongkey ficinek indult, de ha így folytatom, akkor a végén a sárkánnyal hozom össze, csak, hogy ne kelljen választanom a kettő között :D Nem nagyon tudok dönteni :D
TörlésNem gondoltam volna, hogy ennyire nem fogjátok szeretni Jonghyunt :D De majd ha kiderül minden, akkor megértitek őt is talán :D Igyekszem a folytival, amennyire tudok egy félholt laptoppal, meg napi 2 órával :) Hát, az extra rész is sajnos késne :( Köszönöm, hogy írtál :* <3
Szegény Kibum! A sárkény ki fogja lapítani, vagy mást! :-) :-) :-)
TörlésCsak nem fogja :D
TörlésHat ez nagyon jo lett es hiaba Jonghyun az eletem szerelme (xd) de most vegye takarekra magat xd
VálaszTörlésSekyungot jobban megszerettem enis Jjongnal xd
Es Minho annyira annyira annyira baah *-*
Choi Felistenvagyok Minho olyan jo ember...illetve...nem ember de erted xd
Nagyon jo fejezet es megeri varni minden reszre^^
Szegény Jonghyun, naaaa, most meg már kezdem sajnálni a kicsikémet XD Sekyung meg nem is volt rossz csaj, csak rossz pasival van, ha mással lenne, akkor tuti szerettétek volna az első perctől fogva :D
TörlésChoi pedig... imádom én őt is, mert olyan kis zabálni való *-*
Igyekszem a kövivel, köszönöm, hogy írtál :3
Egyet kell értenem, Jjong egy idióta, de tejesen hiteles a dolog: amivel nem tudunk mit kezdeni, az elől inkább elmenekülünk. És kicsit sem feltűnő, hogy csak a csók látványa után rakosgatta össze a képkockákat a drága... Bár idegesítő, de ez jó húzás volt! ;-)
VálaszTörlésMinho pedig látványos jellemfejlődésen ment át. Ahhoz képest, hogy az elején mindig kitolt Kibummal, szép lassan megváltoztattad a viselkedését, és most mar azt is tudjuk, miért. :-)
Tudod, hogy nem igazán szeretem a MinKey-t, ráadásul Minhót fura is nekem ilyen gyengéd és odaadó szerelmesnek elképzelni, de olyan ügyesen alakítottad az egészet, hogy azt kell mondjam, tetszik, hogy szeretik egymást. :-) Igen, egymást, mert azért valljuk be őszintén, viccből és szimpla búfelejtésből nem vágyunk valaki csókjaira, többnek kell ott ennél lennie; még ha Jonghyun is a "főisten" Kibum szívében, Minho a "kisisten". :-D
Hú, ne haragudj, ha untattalak, ezek juttottak eszembe, ahogy újra elolvastam. :-) Várom a kövit! :-)
Igen, valahogy így van ez. Menekülni mindig is könnyebb, mint szembenézni velük. Nem tudom, miért írtam ilyen bunkóvá Jonghyunt, és ennyire cukira Minhot.... valahogy így jött, pedig sokkal jobban szeretem Jjongot, mint őt, de most így alakult :D Igen, jól vetted észre, és majd a folytikban kiderül, hogy hogyan és miként fog alakulni a kapcsolatuk, bár bennem már hatvankét féle verzió átsuhant, szóval még nem tudom én sem :D
TörlésImádom a komiaidat, és nagyon sokat jelentenek nekem *-* Köszönöm szépen, és sietek :* <3
Nem győzöm eleget hangoztatni, hogy mennyire kedvelem Minhot. Ő a tökéletes pasi Keynek.
VálaszTörlésJonghyunt azóta nem kedvelem mióta "meghalt" és csak egyre jobban utálom. A harc közben egy minimálisan kedveltem, De azóta megint csak olyanokat tesz amiért továbbra is haragudhatok rá. Nincs Key beteg ágya mellet és most meg elmenne a francba ha megtudná, hogy Kibum szerelmes belé. Az utóbbiért nagyon haragszom rá. Egy barát nem ilyen. Bárcsak meghalna. Őt nem siratnám meg egyáltalán.
Igen, most én is Minhot szeretem nagyon, de esküszöm kiderül Jonghyun miért olyan amilyen. Van rá oka, de ezt senki nem tudja magán kívül. Most kicsit bunkó, meg tapló, meg egy szemétláda barát, de remélem majd megszereted később megint :) Köszönöm, hogy írtál :* :)
TörlésŐszinte leszek, ezt a blogot véletlenül találtam, és az eleje nekem picit gyors és sűrű volt, de nagyon látszik, hogy ahogy egyre többet urtal, megtalaltad az arányokat, és kedvencem lett, reggel óta le se tettem a telefont, hihetetlenül jó a történet ami kipattant Az agyadbol, minden elismerésem! 5* kap tőlem ez a fici, imádom, alig várom a folytatást, és én valahogy meg mindig jonghyun parti vagyok.:)
VálaszTörlésIgen, ez egy régi, nagyon régi sztori tőlem, és akkor még így írtam, de bonyolult lett volna hatvan valahány oldalt újraírni, ezért ilyen maradt. A végét pedig teljesen most írom, ezért más. Azért látszik ennyire, hogy öt éve hogyan írtam meg most hogy írok :) Örülök, hogy tetszik,és annak is, hogy te Jonghyun párti vagy :)
TörlésImádom!!Jonkey fan vagyok,de a MinhoxKey páros most itt ebben a formában nagyon tetszik.Remélem azért, ha egy kicsit is ,de Kibum meg szereti Minhot.Figthing Unnie.Remélem hamar jön az új rész. ;) :D
VálaszTörlés