26.RÉSZ

- Próbáljuk meg - néztem rá egy kisebb csend után. Minho felkapta a fejét, és elkerekedett szemekkel fürkészte a tekintetem.

- Akkor eljátszod, hogy velem vagy? - kérdezett vissza lelkesen.

- Nem - húztam össze a szemeim, ezzel újabb értetlen tekintetet varázsolva az arcára.

- Akkor mit akarsz megpróbálni? - vonta fel a szemöldökeit.

- Hát… járjunk, de ne megjátszásból. Adok egy esélyt kettőnknek, és ha nem megy, akkor abbahagyjuk, de eljátszani nem akarom - sütöttem le a szemem, mert kicsit cikisnek éreztem a helyzetet. Soha nem csináltam még hasonló dolgot, és kicsit furán éreztem magam emiatt. Még az egész szituáció zavaros volt nekem. Azt sem tudtam felfogni, hogy meleg vagyok, nemhogy még azt, hogy Minhoval is összejöjjek.

Jonghyun miatt viszont így éreztem helyesnek. Semmiképp nem akartam elveszíteni őt, és legalább magamnak is adhattam egy esélyt, hogy talán sikerül beleszeretnem Minhóba.

- Biztos vagy benne? Mert én nem akarom rád erőltetni, és azt sem szeretném, hogy emiatt kényelmetlenül érezd magad - fogta meg a kezem.

- Biztos vagyok benne. Nem tudom pontosan, mit érzek irántad, de ez majd kiderül - mosolyodtam el, és odahajoltam hozzá. Kellett a csókja, érezni akartam az ajkait az enyémeken.

- Kibum! - rontott be a szobába Kris, mi pedig pillanatok alatt rebbentünk szét. Hát, esküszöm, egy perc nyugta nem lehet az embernek ezen a helyen...

- Szia, Kris - köszöntem neki vörösödve a szégyentől.

- Cukik vagytok együtt, de most megkérem a barátod, hogy menjen ki a szobából, amíg megvizsgállak - mondta természetesen, mintha nem éppen csókolózni látott volna minket. Ő miért nem lepődött meg a dolgon? Tudott volna róla, vagy mi?

- Megyek is - állt fel az említett, és másodpercek töredéke alatt hagyta el a helyiséget.

- Köszi, Kibum, nyertem Elitól kétezer wont - kacsintott egyet, én meg nagyokat pislogva bámultam rá. - Én mondtam, hogy meleg vagy, ő váltig állította, hogy nem vagy az - magyarázta el a dolgot. Na kössz, a haverjaim még fogadnak is rólam, hát ez frankó...

- Ez remek. Mikor mehetek suliba? - tereltem el a témát, mielőtt ennél is cikisebb helyzetbe kerülök.

- Mindjárt kiderül, húzd fel a pólód, és lélegezz nagyokat - kért meg, közben elővett a táskájából egy sztetoszkópot. Mennyire utálom, ha azt a hideg vackot a hátamra nyomják...

Ennek ellenére tettem, amit kellett, bár kicsit még szúrt a tüdőm közben.

- Na? - néztem rá boci szemekkel.

- A jövő hetet még itthon töltöd - tette a vállamra a kezét.

- Ne már! Teljesen jól vagyok, és különben is halálra unom magam itthon - kezdtem el kislány módjára vinnyogni.

- Key, ez nem játék. Attól, hogy a legerősebb démon leszel, te is meghalhatsz. Mi pedig ezt nem akarjuk - akadt ki egy kicsit Kris.

- Nem leszek herceg - ráztam a fejem lesújtottan.

- Miről beszélsz? - nézett döbbenten a dokim.

- Dreg azt mondta, hogy csak akkor leszek az, ha megölöm Taeyangot. De nem öltem meg, még mindig él - meséltem el neki Dreg feltételét, amit még régebben mondott nekem. Akkor még azt hittem, hogy simán képes leszek megölni az ellenfelem, de amikor odakerült a sor, nem volt hozzá bátorságom. Taeyang ugyanolyan démon volt, mint mi, én pedig nem akartam megölni a fajtársamat, bármekkora tapló is volt velem előtte.

- Igen, ezt én is tudtam. De mi már beszéltünk erről, és az, hogy te másodjára is életben maradtál most, nem Dregnek köszönhető. Ő nem tudott volna téged életben tartani, de Dongwoo megtette. Amikor ott meghaltál arra az időre, ő volt az, aki visszaküldött téged, és ha akart volna, el is vihetett volna az élők sorából ebben a két hétben. Mégsem tette, mert szerinte te vagy a megfelelő személy erre a posztra - magyarázta közömbösen Kris.

- Te ezt honnan tudod? - meredtem rá kíváncsian, de ő csak vállat vont.

- Nem az a lényeg, hanem az, hogy neked életben kell maradnod. Főleg, hogy Tao így is pályázik rád, mert a kéksárkányt követi a herceg. Mondjuk azt nem tudja, hogy te vagy az. Nagy sejtésünk van rá, hogy valamelyik közeli haverodat szemelte ki, de nem vagyunk biztosak ebben. A lényeg, hogy neked biztonságban kell lenned…

- Emiatt nem akartok iskolába sem engedni, mert szerintetek itt jó helyen vagyok? - háborodtam fel, mert egyáltalán nem tetszett, hogy ennyire szabályozni akarnak. Én ezt sosem szerettem.

- Key, érts meg minket is - sóhajtotta még mindig nyugodtan.

- Nem értem meg, és igenis suliba fogok menni hétfőn! - kiabáltam el magam, amitől egy pillanatra összerezzent.

- Rendben, beszélek Jisubbal. De semmi hülyeséget nem csinálsz - figyelmeztetett az ujjával, mint amikor a kisgyerekeket megszidják otthon.

- Köszönöm - vigyorodtam el büszkén. Nem gondoltam volna, hogy sikerül rávennem, de mégis ment.

- De ha lehet, akkor még holnap pihenj - fordult vissza az ajtóban, én meg lelkesen bólogattam.

A nap hátralevő részében a szobámban pihentem. Nem Kris miatt, inkább csak azért, mert tényleg semmi kedvem nem volt semmihez. Igazából Minhón és Jonghyunon járt egész végig az eszem. Az, amit Jjong mondott teljesen lelombozott. Nem akartam beletörődni, hogy képes lenne elhagyni engem. Annyira boldogok voltunk, amikor újra találkoztunk, most pedig egy csók miatt az egész kapcsolatunk ingoványos területre került. Egy rossz cselekedet  vagy mondat, és köztünk vége a barátságnak, legalábbis az ő részéről. Én nem lennék képes haragudni rá, még így sem, hogy a szemembe mondta, mennyire szereti Sekyungot.

Ami meg Minhót illeti, ő más tészta. Nem tudhatom, mit érez irántam, vagy  hogy az az érzés mennyire erős, de ő próbálkozik, nekem pedig nincs ellenemre. Az ő közelében jobban érzem magam, habár Jonghyun olyankor is megjelenik a fejemben. Néha olyan, mintha megcsalnám őt Minhóval, pedig csak haverok vagyunk.

- Gyere be - kiabáltam az ajtó felé, amin valaki kopogott. Azt hittem, hogy a srácok azok, de Donghae-n kívül senki sem szokott kopogni.

- Zavarok? - dugta be a fejét a résen Taeyang. Nagyra nyílt szemekkel bámultam a vendégem.

- Izé… nem - kezdtem el dadogni, mert nem tudtam mire vélni a látogatását.

- Jisub kért meg, hogy szóljak, ha szeretnél vadászni, akkor gyere le. Tíz perc, és indulunk - lépett be, és állt meg az ajtóban.

- Persze, átöltözök és mehetünk - mondtam halkan, és a szekrény felé mentem, de egy percre sem vettem le róla a szemem. Pár hete még gyűlöltük egymást, most mégis ő jött fel szólni. Ráadásul normálisan, mindenféle beszólás és fintor nélkül.

Gyorsan felvettem az egyik melegítőm meg a kényelmes sportcipőm, és követtem lefelé a hallba. A srácok nem voltak sehol, csak Jisub maradt a házban.

- Gondoltam, hogy éhes leszel - vigyorgott rám a bácsikám.

- De nem lesz baj, hogy megint megyünk? Tegnap este voltunk - tudakoltam kicsit félve. A kérdés nem volt hülyeség, hiszen egy héten kétszer szoktunk csak vadászni.

- Apáddal le van beszélve, össze kell szednünk magunkat. Tao nagyon mozgolódik, és ha egy harcra kerül a sor, akkor erő teljében kell legyünk - válaszolt mosolyogva. Megint normális volt, mint a vizsga előtt. Nyoma sem maradt annak a Jisubnak, aki reggel volt.

- Ma veled leszek? - csillantak fel a szemeim, mert már régen vadásztam vele. Az utóbbi időben mindig Kris vitt.

- Nem, én a fiúkkal leszek. Te Krissel mész, persze csak ha nem baj - váltott kicsit aggodalmasabb hangra.

- Dehogy baj - mosolyodtam el. Szerettem vele vadászni, de azért néha a bácsikámmal is szerettem volna lenni.

- Tudod, a többiek még félnek tőled, és így biztonságosabb - karolta át a vállam, és elindultunk kifelé. Rutinosan szálltunk be az autóba, hogy aztán onnan könnyedén teleportálhassunk a megszokott helyünkre.

- Ma is itt lesz Dreg? - kérdeztem Krist, mikor már messzebb jártunk a többiektől.

- Nem mertünk kockáztatni - rázta a fejét, és folytatta az útját. Nagyon furcsán viselkedett, miután elhagytuk a többieket. Túl komoly volt és feszült. - Menj, egyél - biccentett a tőlünk nem messze sétáló férfi felé.

- Minden rendben? - kérdeztem mielőtt elindultam.

- Valaki figyel minket - suttogta halkan.

- Biztos?

- Igen, menj, egyél, én szólok Jisubnak, hogy jöjjön ide - zavart el magától, és már vette is elő a telefonját. Kicsit én is ideges lettem, de a hasam korgása jobban foglalkoztatott. Ha meg akarnak támadni, akkor úgyis megteszik.

A szokásos módon vadásztam le a vacsorám, és már sokkal kevésbé zavart, hogy emberekkel kell táplálkoznom, mint régebben. Nem mondom, hogy imádtam csinálni, de elviselhetőbb lett.

Miközben ettem, Kris nem messze tőlem állt és figyelt. Még ő sem jött öt méternél közelebb, mert akaratlanul is megmorogtam. Nem szerettem, ha körülöttem mászkálnak, mikor eszem.

- Sziasztok - hallottam meg egy ismerős hangot, mire kicsit feljebb emeltem a fejem. Kris támadóállásba helyezkedett már. Biztos ő volt az, aki figyelt, de engem valahogy nem öntött el rossz érzés, bár még azt sem tudtam, ki ő. Lomhán térdelt fel, és csak ekkor tudatosult bennem, hogy ki is a harmadik személy.

- Jonathan - villantottam egy gyors vigyort üdvözlésként. - Nem ellenség, Kris - szóltam neki, hogy tudja, aztán visszatértem az étkezéshez.

- Kris! - kiabálta el magát Jisub. Egy pillanatra sem foglalkoztam velük.

- Engedj már ide! - furakodott oda hozzám a vámpír srác. Kérdőn néztem rá, mert meglepett, hogy milyen bátran odaférkőzött mellém, az én áldozatom mellé. Aztán még a többiekre is felnéztem, akik meglepődve bámultak. Nem csodálom, egyetlenegy démont sem engedtem magamhoz étkezéskor, Jonathant pedig minden további nélkül.

- Nincs gáz, csak Key vámpír haverja volt, mint kiderült - hallottam Krist, aki elég flegmán beszélt a vendégemről.

- Kibum, megmondtam, hogy nem barátkozhatsz vele - indult el felém a bácsikám, de én a szokásos módon, reflexből megmorogtam. Fogalmam sincs, miért tettem, de őket nem tűrtem meg a közelemben. Lehet, hogy csak a herceg emléke miatt, mivel ők ölték meg, de nem biztos.

Jonathan pedig más volt. Amikor először találkoztunk, akkor csak azt hittem, hogy a vonzereje miatt haverkodtam vele, de mégsem. Akkor nem hagynám, hogy a vacsorámból kiszívja a vért. Érthetetlen módon, de olyan helyet töltött be nálam, mint Kris, vagy talán még fontosabbat. Rajongtam érte, és hogy újra láttam, csak erősödött ez az érzés.

- Kössz a vacsit - állt fel mellettem, és engem is felhúzott.

- Egészségedre - poroltam le a térdem, közben körbenéztem. Minho csalódott fejjel, keresztbe font karral nézett, Jonghyunék sugdolóztak, a többiek pedig egy csoportba verődve figyeltek Jisub mögött.

Egyetlenegy srác állt külön, engem méregetve. Látásból már ismertem, de legtöbbször egyedül volt az alvilágban is. Többször megnézte az edzésünket is Minhóval, de nem különösebben tulajdonítottam neki jelentőséget. Mégis, ahogy ránéztem, mérhetetlen harag öntötte el a fejem, és mindenáron meg akartam ölni.

- Kibum… minden rendben? - kérdezte Kris, de nem válaszoltam neki. Minden figyelmem annak a démonra szenteltem, aki egyedül volt. - Kibum! - szólt erélyesebben, mire lassan felé fordítottam a fejem.

- Megölöm az árulót - sziszegtem, és amint kimondtam, megjelent a kék sárkány a testemre tekeredve, pont úgy, mint a vizsgán. A dokimnak még megszólalni sem volt ideje, én már el is indultam a kiszemelt felé.