27.RÉSZ

Teljesen elöntötte az agyam egy fura érzés, és nem tudtam tenni ellene semmit. Tisztában voltam vele, hogy ez a kéksárkány hatalma és feladata, de nekem nem tetszett. Így is eléggé ki lettem közösítve az alvilágban, és ha megölöm őt, akkor úgy fognak kerülni, mint egy pszichopata bérgyilkost. Ennek ellenére mégsem álltam meg, csak normál tempóban haladtam a kiszemelt felé, aki teljesen nyugodtan állt továbbra is az addigi helyén.

- Key, hagyd békén. Attól, mert különc, nem biztos, hogy áruló is - szólt utánam Jisub. Nem tetszett ez a megszólalása, sőt kifejezetten felbosszantott, ami ilyenkor szerintem nem a legjobb. Alapból kiszámíthatatlan vagyok démonként, de amikor még a gyilkos ösztön is bekapcsol, csak rosszabb leszek.

- Kételkedsz a döntésemben? Esetleg te is az vagy, ami ő? - kérdeztem lenézően. Soha nem voltam tiszteletlen a nálam idősebbekkel, de a bácsikámmal nem tudok normális lenni. Emberként még nincs probléma, de ilyenkor ő lenne az első, akinek elvenném az életét, mert irritál a jelenléte.

- Nem kételkedem - lépett vissza Kris mellé.

- Én is így gondoltam - fordultam vissza az eredeti célpontom felé. Azt hittem, lesz annyi esze, hogy legalább elmenjen, de tévedtem, mert még ott volt.

Míg odaértem elé, tényleg próbáltam egy kicsit lehiggadni, hogy ne öljem majd meg, de minden próbálkozásom hiábavaló volt. Éreztem, ahogy forrt a vérem, és minden apró porcikám beleremegett a tudatba, hogy megszabadulhatok az első démontól, aki veszélyt jelenthet a hercegre, vagyis rám.

Az egyetlen dolog, amit nem értettem, az az volt, hogy miért maradt annyira higgadt. Tudta jól, hogy őt akarom, de nem igazán foglalkoztatta. Nem gondoltam volna, hogy ő is a listámon foglal helyet. Amikor a vizsgánál Donghae mondta, hogy ő fura démon, akkor nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget.

- Szóval én leszek az első - mondta röhögve, amivel kicsit összezavart.

- Amint látom, nem nagyon lep meg a dolog - álltam meg közvetlenül előtte.

- Tudod, ami inkább meglepett, az, hogy te vagy a kéksárkány - horkant fel, kifejezve, hogy tényleg nem számított erre.

- Ezzel nem vagy egyedül, de szeretném tőled is hallani, hogy az vagy, aminek mondtalak - tettem az egyik kezem a vállára.

- Amikor volt a vizsga, csak azért mondtam el Minhónak, hogy mit tervezel, mert reméltem, hogy benne vagy valamelyik sárkánydémonban aktiválódik a kéksárkány. Elképzelni nem tudod, mennyire meglepődtem, hogy te kaptad meg ezt a hatalmas erőt - hajolt közelebb hozzám, hogy a végét a fülembe sziszeghesse, mint valami alattomos kígyó.

- Meg foglak ölni, hogy a herceg biztonságban legyen - mondtam monoton hangon, mintha egy magnóról játszották volna le. Még nekem is fura volt hallani saját magam, mert teljesen érzelemmentesek voltak a szavaim.

- Tudom, de előtte még jobb, ha megtudod, hogy a legnagyobb áruló nem én vagyok, hanem egy hozzád sokkal közelebb álló személy lesz, csak még nem tud róla ő sem - kezdett el megint idegesítően röhögni, de ez csak még jobban ösztönzött arra, hogy átdöfjem a szívét.

- Ki az? - szorítottam meg a vállát, és azzal a lendülettel rántottam rá a karmaimra. Bármilyen morbidnak is hangzik, de kifejezetten tetszett, ahogy a vörös, meleg vére végigfolyt a kezemen, közben a teste ösztönösen megremegett.

- Te is… át fogsz állni, Tao… oldalára - nyögte, egyre több vért öklendezve fel.

- Kétlem. Mondd el, ki az! - követeltem újra, de ő csak a saját vérétől fuldokolva vicsorgott.

- Majd megtudod… ha még megéled - nézett mereven a szemembe. Semmi félelem nem volt a tekintetében, csak szimpla megvetés.

- Szép álmokat - fordítottam el a kézfejem a mellkasában. Siwon már csak egy utolsót rángott, aztán összecsuklott a lába. Úgy húztam ki a karmaim belőle, hogy a medált is elválasszam a testétől. Jóleső érzés öntötte el a szívem, hogy megszabadulhattam egy olyan démontól, mint ő volt. Nem érdemelte meg az életet, bármennyire is elleneztem előtte azt, hogy megöljem a fajtársaimat, már tudtam, hogy nem csinálhatok mást, mint hogy teszem a dolgom.

- Key - hallottam magam mögött Minho hangját, de nem akartam ránézni. Az adrenalin túlpörgött bennem, és féltem, hogy egy hirtelen, rossz döntés miatt még neki is ártanék.

- Hagyj békén - mondtam neki ennyit, és futásnak eredtem. Egyedül akartam lenni, hogy kitisztuljon kicsit a fejem, és le tudjam magam annyira nyugtatni, hogy vissza tudjam venni az emberi alakom. Akkor már nem ártok senkinek, és a többiek is biztonságban lehetnek mellettem.

Egy ígéretet tettem magamnak, és azt semmiféleképpen nem akartam megszegni. Barátban nem teszek semmiféle kárt, még akkor sem, ha az életem múlik rajta. Ez az egyetlen dolog, amire talán sohasem lennék képes. Még így sem, hogy valamelyikük áruló, aki mindent tönkretehet körülöttem.

- Ki az áruló, Dreg? - kérdeztem félhangosan, mert biztos voltam benne, hogy akinek szóltam, az hallotta is a kérdést.

A fő áruló biztos voltam benne, hogy démon lesz, csak nem tudtam, kicsoda. Krist és Elit alapból kizártam, hiszen ők a herceg segítői, ha veszélyt jelentettek volna, akkor nem is lehettek volna azok. A maradék a sárkánydémonok és Jisub. Jonghyunban és Minhóban nagyon megbíztam, de nem lehettem biztos bennük sem. Mindketten lehettek volna jelöltek, hiszen Jonghyun az utóbbi időben nagyon került, Minho meg akár azért is összejöhetett velem, hogy több információt szerezzen meg rólam és a hercegről. Jisub pedig megölte az előző herceget, így akár tervezhette volna azt is, hogy velem is végez majd, ha eljön az ideje. Mégis, ő a bácsikám, ezért abban reménykedtem, ő csak nem fordulna ellenem. A többiekről meg nem sok mindent tudtam, ugyanolyanok voltak, mint előtte.

- Az istenért is, Dreg, mondj már valamit! - kiabáltam el magam, közben a fejem fogtam, ami szét akart szakadni.

- Nem tudom, Kibum - jött a válasz, de nem a fejemben. A sárkányom ott állt nem messze előttem. Még mindig teljesen elképedtem, ha megláttam. Annyira csodálatos lény volt, hogy szavak nincsenek rá. Ráadásul megint nőtt valamennyit, mert a tüskéi is erősebbeknek tűntek.

- Hogyan bízzak meg így bárkiben is? - léptem oda teljesen elé, hogy a kezem az orrára tegyem.

- A bizalom egy érzékeny dolog. Ha nem bízol meg senkiben, akkor nem lesznek szövetségeseid és barátaid, de ha megbízol, akkor vállalnod kell a kockázatot, hogy elárulhatnak - jött a bölcs válasz, ami jelen pillanatban nem segített semmit.

- Kösz szépen - fintorogtam mellé, de ő csak kinevetett a mély hangján.

- Figyelj, gondolj bele, hogy én vakon megbíztam benned az első találkozásunk után, mikor még nem is ismertelek - kezdett bele, de nem értettem, mit akar kihozni belőle, nekem magas volt abban a helyzetben.

- Az más volt - vontam vállat.

- Lehet, de Kris és Eli is egyből befogadtak téged, és megbíztak benned. Neked is ezt kell tenned - nézett le rám komoran. Tudtam, hogy valamilyen szinten igaza van, de nem akartam elfogadni. Az én helyzetem akkor is más volt, és ezen nem volt mit megvitatni.

- Tényleg, Eli amúgy micsoda? Ő is valamilyen lény? - tereltem el a témát, hogy ne kelljen ezen pörögnie az agyamnak.

- Eli őrző - adott rövid választ, de csak egy értetlen tekintetet kapott tőlem.

- Az mi? - bukott ki belőlem a kérdés.

- Az őrzők a sárkánytojásokra vigyáznak, amíg a gazdája megszületik. Eli ennek a családnak az utolsó leszármazottja, ahogy én is az utolsó sárkány vagyok. Mi négyen össze vagyunk kötve - magyarázta el a helyzetet.

- Mármint te, Kris, Eli meg én? - számoltam az ujjamon, Dreg csak fújtatott egyet.

- Pontosan. Ha te meghalsz, akkor mi is meghalunk. Mondjuk Eli alapból nem fog száz évnél tovább élni, mivel ő ember. Kris meg én viszont még le szeretnénk élni pár évszázadot, úgyhogy vigyázunk rád - ült le közben.

- Én sem tervezek meghalni. Most összejöttem Minhóval, és szeretném megtalálni valahogy az összhangot a két énem között - meséltem el neki a nagy hírt. Azt hittem, legalább örülni fog neki, de inkább csalódottan morrant fel.

- Minek kezdesz bele egy olyan kapcsolatba, ami tudod, hogy nem fog működni? - sóhajtott lemondóan, ami nekem nem igazán tetszett.

- Honnan tudod, hogy nem fog működni? Minho szeret engem! - csattantam fel, hogy kiálljak az igazamért.

- Mert te nem szereted őt. Talán rajongsz érte, de a szíved másnak dobog. Ne felejtsd el, hogy én is érzem, amit te - emelte kicsit feljebb a fejét.

- Tudom, de ezt eldöntöttem, és majd alakul a dolog - makacsoltam meg magam.

- A te döntésed, ez igaz, de én csak jót akarok neked, hogy ne kelljen még többet szenvedned. Tao amúgy is meg fog tenni mindent, hogy tönkretegyen - emlékeztetett arra a dologra, amire nagyon is nem akartam akkor.

- Annyira szeretném, hogy már vége legyen ennek az egésznek. Csak meg kéne ölni Taót, és minden rendben lenne - motyogtam neki, de ő csak morgott egyet.

- Ő és a csatlósai túl erősek. Lehet, hogy mi többen vagyunk, de ők szeretnek taktikázni, és simán levernének minket. Ha herceg leszel, akkor már lesz esélyed, de az még eltart egy ideig. Addig is nyugodj meg és bízz bennünk - túrta bele a hatalmas orrát a tenyerembe. Még mindig teljesen elvarázsolt, ha hozzáérhettem.

- Kibu… - kezdett el valaki szólítani, de hirtelen abba is hagyta. Ijedten fordultam hátra, majd segítségkérően Dreg felé, de ő csak mozdulatlanul állt. Semmi nem jutott eszembe, hogy mit tegyek. Meglátták a sárkányom, és még a féltve őrzött titkomat is megtudták. Ezek után merte volna valaki azt mondani, hogy a napom jól fejeződött be. - Figyelj… - kezdtem bele, mielőtt elfutott volna, de ő csak egyre közeledett.

- Ez egy sárkány, egy igazi, élő sárkány. Talán az utolsó, aki még életben van - magyarázott csodálkozva, miközben mellém lépett.

- Nem mondhatod el senkinek, ha megtudják, nekem végem, és akkor veled is végezni fogok! - fenyegettem meg, de őt cseppet sem zavarta. Sokkal inkább el volt foglalva Dreggel, aki halk morgással figyelmeztette a nemkívánatos vendégünket, hogy ha egy rossz mozdulatot is tesz, megeszi vacsorára.

- Nyugodj már le, eszem ágában sincs ellenszegülni a hercegnek - térdelt is le elém, amit én nagy pislogásokkal konstatáltam.

- Inkább állj fel - motyogtam zavaromban.

- Figyelj, megteszek bármit, amit kérsz, és ígérem, még véletlenül sem fogom kikotyogni ezt a hatalmas titkot - tápászkodott fel, és tette a szívére a kezét. Hát, engem sikerült megint meglepnie.

- Ne tegyél értem semmit, csak viselkedj ugyanúgy, ahogy ezelőtt. Nem akarom, hogy gyanús legyen nekik ez az egész - mondtam neki, de szerintem nem is figyelt rám.

- Hány éves? - tett fel egy teljesen nem odaillő kérdést. Még a fejemet is megráztam, hogy biztos jól hallottam-e.

- Tizenhét lesz, annyi idős, mint én. És igen, nagy lesz, harap, összenyom, és nem, nem nyúlhatsz hozzá, mert letépi a karodat - hadartam el neki a második mondatot, mert valahogy éreztem, hogy valamelyikre érkezett volna kérdés.

- Szerintem ezt már rád hagyom, mert ha a többiek is jönnek, esélyed sem lesz kibújni ez alól - szólalt meg kicsit feszélyezetten a fejemben Dreg.

- Rendben, köszönöm - simítottam végig a nóziján utoljára, ő pedig eltűnt.