Miután elvesztettem
az eszméletem, sokáig azt sem tudtam, mi történik velem. Csak feküdtem egy
sötét helyen, és a semmibe meredtem. Semmit nem érzékeltem, ami körülöttem
történt, még fájdalmat sem éreztem, pedig biztos kellett volna. Egyértelműnek
tűnt számomra, hogy végleg meghaltam, és csak arra vártam, hogy eldöntsék, mi
legyen velem a továbbiakban.
Már abban is
biztos voltam, hogy a mennybe nem kerülhetek, hiszen a pár hétnyi démon életem
alatt nem egy embert öltem meg. Természetesen nem hobbyból, meg nem is azért
tettem, mert éppen olyan kedvem volt, hanem azért, mert életben akartam
maradni. De bármennyire is szerettem volna, ez mindenhogyan gyilkosságnak
számított. Ha bíróság előtt álltam volna, akkor is maximum arra fogattam volna,
hogy elment az ép eszem, és talán megúsztam volna pár évnyi vagy évtizednyi
elmegyógyintézetben töltött idővel.
Az én esetem
viszont más volt. Nagy valószínűséggel már nem éltem, és úgy gondoltam, ha létezik Isten, akkor ő dönt a
sorsomról. Márpedig miért is ne létezne? Ahogy démonok, angyalok, vámpírok és
tudja a fene, hogy milyen fajok vannak, akkor ő miért
ne lehetne valós? Valakinek irányítania kell az angyalokat, ahogy a herceg
irányítja a démonokat. Ebben az esetben a herceg nem lehet más, mint a sátán,
vagy az ördög, aki egyértelműen én voltam. Tehát ha lekerülök a pokolba, akkor
a saját magam ura leszek?
Ilyen és ehhez
hasonló gondolatok futottak át a fejemen, nem tudom, mennyi ideig. Már kezdtem
nagyon megunni a várakozást, ezért óvatos mozdulatokkal megpróbálkoztam a felüléssel is. Nem tudtam, hol vagyok,
ezért féltem bármilyen hirtelen mozdulatot is megtenni. Először csak fél
könyökre támaszkodtam, majd amikor nem történt semmi, ugyanezt tettem a másik
karommal is. Egy kis idő után, mikor biztos voltam, hogy semmi nem kaszabolja
le a fejem, hirtelen felültem, aztán egyből vissza is feküdtem, de semmi. Az
égvilágon semmi nem történt körülöttem.
Nekem már
mindegy alapon felálltam, és tapogatózva, aprókat lépdelve elindultam előre.
- Sokkal jobb
lenne egy kivilágított utcán sétálni - mormogtam hangosan, mikor már untam a
sötétet. Arra viszont nem számítottam, hogy hirtelen megváltozik a körülöttem
lévő hely, és tényleg egy utcán fogom magam
találni. A házak nem voltak túl nagyok, inkább olyan középmagasak, pont olyanok,
mint amilyenben mi is laktunk anyával Japánban.
Újabb pár lépés
után belebotlottam egy ismerős házba. A fejemben egyből visszapörgött az idő,
és lejátszotta azokat a pillanatokat, amiket azon a helyen éltem át. Nem tudom, miért,
de amikor az utcára gondoltam, mielőtt megjelent volna, Jonghyun járt a
fejemben. Talán éppen emiatt kerültem oda, ahol még akkor ő is lakott.
Kis ideig
figyeltem a házat, hátha látok valami mozgást, de nem történt
semmi, hiszen mindez csak a fejemben volt. Hirtelen ötlet alapján
elindultam, végig a hosszú úton, hogy majd ott kössek ki, ahol én laktam anya
halála előtt. Magamban reménykedtem, hogy anyát is láthatom majd, de nem adtam
neki túl sok esélyt, és nem állt szándékomban feleslegesen hitegetni magam.
Inkább próbáltam elterelni a gondolataimat, és a mellettem lévő házakat néztem,
és próbáltam behatárolni, kik is laknak vagy laktak ott. Ez nem sokat segített, de gyorsabban haladtam a
célom felé.
Amikor már a
kapuban álltam, egy kicsit elbátortalanodtam. Legszívesebben berontottam volna
az ajtón, és elbújtam volna a kedvenc helyemen, ami a spájzban lévő asztal
alatt volt. Kiskoromban is mindig oda bújtam, ha valamitől megijedtem, és anya
nem volt otthon. De ebből a korból már rég kinőttem, már nem az a kisfiú
voltam, aki akkor. A kezemet ólomnehéznek éreztem, amikor a kapu kilincsére
tettem, mégis sikerült lenyomnom azt. Bizonytalanul mentem át a kis úton, ami
az ajtóig vezetett. Odaérve nem foglalkoztam a riasztóval, mert nem tartottam
valószínűnek, hogy az megszólalna. Zavartalanul nyitottam ki az ajtót, hogy
bemehessek.
Annak ellenére,
hogy este volt, a házban nappali világosság uralkodott, ami kicsit összezavart.
Újra kinéztem, ahol sötét volt, majd vissza be, ahol meg világos, pedig
egyetlen egy lámpa sem égett. Nem értettem a szituációt, és emiatt talán
nagyobb félelem fogott el, mint előtte bármikor.
- Már azt
hittem, ide sem érsz - jött egy számomra ismeretlen hang a nappali felől.
Egyből abba az irányba kaptam a fejem, de a fal miatt semmit sem láttam. A
testemen végigfutott a hideg, és még a legapróbb szőrszálak is égnek álltak a
karomon. Senkit nem képzeltem be a házba, éppen ezért meglepett, hogy valaki
mégis tartózkodott bent.
- Ki… ki van itt? - kérdeztem remegő hangon, fél lábbal
már az ajtón kívül.
- Elfuthatsz,
de nem sok értelme lenne. Nem bántalak, akkor már megtehettem volna, de nekem
nem lenne hasznom belőle - mondta ki egyelten
levegővétellel. - Figyelj, gyere már be. Mi vesztenivalód
van még? Így sem biztos, hogy a kintiek életben tudnak tartani, addig legalább
elütheted velem az időd - ajánlotta fel szinte már kedvesen.
Belegondolva a
dologba, igaza volt. Nem sok értelmes dolgot tudtam volna egyedül csinálni,
legrosszabb esetben pedig átsegített volna a túlvilágra. Fél év alatt háromszor
kerültem halálközeli állapotba , már kezdtem
megszokni a helyzetet.
- Legyen -
húztam be magam mögött a bejárati ajtót, és a nappaliba léptem. A kétszemélyes
kanapén egy idősebb férfi, vagy inkább bácsi ült. A fekete köpeny elrejtette a
teste nagy részét, de a botját markoló keze felfedte, hogy mennyire sovány is lehet. A vékony, hosszú ujjakon az erőkifejtés
miatt megmutatkoztak az erek és a csontok is. Az arcán is látszottak már a kor jelei. A szemeit hosszú, mély
ráncok vették körül. Mégis, annyira fiatalosnak, erősnek mutatkozott, hogy nem
tudtam eldönteni, melyik az igaz.
- Amint látom,
fogalmad sincs róla, hogy ki is vagyok - helyezkedett el kényelmesen. A hangja
vékony volt és lágy, mégis magabiztos és tiszteletet parancsoló.
- Nem, tényleg
nincs - válaszoltam őszintén.
- Son Dongwoon
vagyok - nyújtott kezet, amit remegő kézzel, de elfogadtam.
- Nem gondoltam
volna, hogy így is látni fogom - húztam vissza a kezem, és kényelmesen
elhelyeztem az ölemben.
- Hát igen, nem
sok herceg mondhatja el magáról, hogy találkozott az elődjével - kezdett el
röhögni, ami inkább tűnt gonosz kacajnak, mint jóízű nevetésnek.
- Az biztos. De
mit keres itt? - próbáltam magamtól is rájönni, de őt nem én képzeltem a lakásba,
tehát valahogy máshogy kerültünk kapcsolatba.
- Tudod,
mielőtt egy herceg átadja az erejét egy másik démonnak, utánanéz a
családfájának. Amikor láttam, hogy a kéksárkány, a démon fejedelem és az
angyalok vezérének is rokona leszel, nem vacilláltam, egyből téged
választottalak. Azt hittem, hogy majd egy erős, magabiztos, bátor srác lesz
belőled, de az első évek alapján csalódnom kellett. Egyre inkább úgy éreztem, hogy elszúrtam a dolgot, és rossz
utódot szemeltem ki az erőmnek. Viszont az utóbbi pár hét fordított ezen az véleményemen - állt meg, és felpillantott rám. Feszengve
éreztem magam egy olyan idős lény társaságában, mint amilyen ő volt. Többet tudott
mindenről és mindenkiről, mint azt el tudtam volna képzelni.
- Mégis, miben
változott? - kíváncsiskodtam, mert én messze nem éreztem magam erősnek,
bátornak meg főleg nem. Egyszerűen csak meg akartam menteni Sekyungot.
- Tudod, az
első alkalommal is meghalhattál volna, de Dreg megmentett. A második black
erstet viszont nem miatta élted túl. Én voltam az, aki aktiválta a következő
szintet a medálodban. Mert te tökéletes herceg leszel, olyan, amilyen talán még
nem is volt - hajolt közelebb az asztal felett.
- Ebben nem
lehet biztos - ellenkeztem vele, mert én még mindig nem láttam semmi olyat, ami
miatt megérdemeltem ezt a pozíciót. - Különben is, én a kéksárkány vagyok, nem
lehetek egyszerre mindkettő, vagy igen? - kérdeztem bizonytalanul, habár abban
biztos voltam, hogy a kéksárkány a herceg jobb keze.
- Hát igen. Ez
most egy érdekes helyzet lett, de megoldható. Amint megkapod a végleges herceg
erőt, a kéksárkány rangot át tudod adni egy másik démonnak. Hivatalosan csak
sárkánydémonnak lehet, de elvileg semmi nem gátol meg abban, hogy egy másikra
ruházd át - gondolkozott el közben egy kicsit. - Viszont arra figyelj, hogy ne
add rossz kezekbe. Ő lesz az első számú bizalmasod, akire az életed is rá kell
bíznod. Itt már nem azt kell nézned, hogy kit szeretsz, meg kivel vagy jóban, meg
ilyenek. Az is számít, hogy mennyire erős, bátor, és ha olyan helyzet adódna,
gondolkodás nélkül mentené-e az életed, a
sajátja árán is.
- Értem -
bólintottam, jelezve, hogy valamennyire tiszta a dolog. - És mikor leszek
herceg, vagy ez hogyan működik? Mit kell csinálnom majd? - tettem fel pár
kérdést, de még a fele sem volt annak, ami felhalmozódott bennem. Dongwoon
elmosolyodott. Számomra még így is ijesztően nézett
ki.
- Nem tudom,
attól függ, hogy mikor jössz rá arra, hogy mi a fő feladatod. Ez mindenkinek
más, és elvileg akkor tudatosul majd benned, amikor nem számítasz rá. Nekem az
volt a dolgom, hogy erősebbé tegyem a démonokat. Megtettem, és herceg lettem.
Ami pedig a dolgodat illeti, egyszerű. Irányítsd az alattvalóidat, pont úgy,
mint ahogy egy királyságban csinálják - tárta szét a kezeit, mintha ezzel
megoldotta volna a problémám. Meg mi az, hogy alattvalók? Ők a társaim, nem a
kutyáim. - De vigyázz, mert egy rossz lépés, és úgy jársz, mint én. Ne legyél
nagyravágyó, mert az nem vezet semmi jóhoz. - Na,
ezt legalább elhittem neki, ugyanis halott volt, ennél jobb bizonyíték nem
kellett ahhoz, hogy elhiggyem, igazat mondott.
- Nem áll
szándékomban - húzódott akaratlanul is fintorra a szám.
- Nekem sem
állt, de ha ilyen mértékű erő kerül a kezedbe, akkor pillanatok alatt
megtörténhet. Nem fognak érdekelni a barátaid, a
családod, senki sem, csak az, hogy minél erősebb legyél, és rettegjenek tőled -
meredt a csontos kezeire, amik még mindig a botját markolászták. - Olyan, mint
a pénz. Ha sok van, azt hiszed, minden és mindenki a tiéd lehet.
Megvásárolhatod őket, és akkor engedelmeskednek. Aztán mikor megszerezték, amit
akartak, hátba támadnak, elárulnak. Néha a barátok is ilyenek. Manapság már csak
saját magunkban bízhatunk - horgasztotta le a fejét a végére.
Nem válaszoltam
semmit, mert fogalmam sem volt mit kéne mondani. Csendben ültem a fotelben, és
vártam, hátha folytatja, de egy ideig semmi sem történt. Ő magában motyogott
valamit, amit nem értettem, én meg tovább vártam.
Nem tudom, mire vagy kire, csak úgy.
- Basszus! - kaptam a kezem a mellkasomhoz, ahol hirtelen
valami szúrni kezdett.
- Na, csak
találtak valami módszert - tért vissza Dongwoon is az elmélkedésből.
- Örülök neki,
de ez nekem marhára fáj - kuporodtam össze a fotelben, amennyire csak tudtam.
Fogalmam sem volt, mit műveltek velem a kintiek, de nekem inkább tűnt
gyilkossági kísérletnek, mint megmentésnek.
- A bátyád
próbál az angyali erejével annyira felgyógyítani, amennyire csak tud. A gond
csak az, hogy mint tudod, az angyali és a démoni erő nem fér meg egy helyen. Ha
szerencséd van, akkor kibírod ezt a pár
percet, ha nem, akkor találkozunk a túlvilágon is - ismertette a helyzetem, de
én csak félig figyeltem rá, a másik felem éppen szörnyű fájdalmakat élt át.
Hosszú percekig
voltam olyan állapotban, utána lassacskán kezdett enyhülni a rémes érzés, végül el is tűnt. Megkönnyebbülten nyújtóztattam
ki a testrészeim.
- Na, mondtam
én, hogy erős vagy - veregette meg a vállam Dongwoon. Észre sem vettem, mikor került mögém.
- Dongwoon,
elmondaná nekem, hogy miért leszek agresszív Jisub közelében, ha démoni alakban
vagyok? - csusszantam kicsit feljebb, hogy kényelmesen üljek.
- Mert az
emlékeid mélyén ott van az a pillanat, amikor megöltek engem. A hercegi erő nem
csak fizikai részből áll, hanem szellemiből is. Az új tulajdonosa idővel
emlékezni fog az elődje életére. Mivel engem apád és a bácsikád öltek meg,
félsz, hogy rád is ez fog várni, ezért viselkedsz úgy, ahogy - ült le mellém a
karfára.
- Megölöm majd
őket? - nyeltem nagyot, mikor belegondoltam. Nem akartam ilyet tenni, mert
Jisubot szerettem, apám meg apám volt, szóval nem tehettem ezt vele.
- Előfordulhat.
Tudod, mennyi ideje vagy itt? - állt fel, kezét még mindig a vállamon
pihentetve, és terelte a témát.
- Három vagy
négy órája körülbelül - tippeltem be, mert nekem annyinak tűnt.
- Az jó, de már
másfél hét is eltelt igazából. El kell döntsd, hogy mit akarsz most. Fogod
magad, kimész ebből a házból, ezzel egyidejűleg fel is ébredsz, és élsz, vagy
jössz velem, és végleg befejezed ezt az egészet. Adok egy kis időt, hogy
eldöntsd. Amikor másodjára is megszólal az óra harangja, itt leszek. Ez két
óra. Ha addigra elmentél, akkor sok sikert kívánok, és bízom benne, hogy te jó
herceg leszel - hajolt meg előttem egy kicsit, aztán eltűnt a semmiben.
Roppantul
szerettem az ilyen döntéshozatalokat, de legalább az biztos volt, hogy ha meg
akarok halni, akkor azt fájdalmak nélkül tehetem meg. Jó érzés volt tudni, hogy
a többiek nem mondtak le rólam teljesen, de én nem voltam biztos abban, hogy
vissza akarok menni. Annyi szenvedés után talán jobb lett volna, ha feladom, és távozom
Dongwoon-nal. A kintiek egy idő után elfelejtettek volna, vagy legalábbis nem fájt volna annyira a halálom, én
meg megszabadultam volna a gondoktól.
Belegondolva ez
lett volna az egyszerűbb út, hiszen ha visszamegyek, akkor még ott van az a Tao
nevű démon is, aki a hercegre, vagyis rám pályázik. Előle is menekülhetek, idővel
lehet, hogy meg is kell küzdeni vele. Honnan tudhatom, hogy ott hány démon
vesztené életét, vagy hogy én túlélném-e?
Minden bizonytalan volt.
Valami még is
azt súgta, hogy ezek ellenére nekem velük van a helyem. Nem hagyhattam őket
cserben, mert ők nagyon számítanak a hercegre, és arra, hogy megváltoztatja az
életük egy részét. Anya miatt is élni akartam, mert megígértem, hogy bosszút
állok érte. Egyszóval tudtam, hogy mit akarok, mégsem mozdultam meg.
Már régen
elhangzott az első harang, tudtam, hogy lépnem kell, de nem bírtam. Az utolsó
percig ki akartam használni az időt, hogy olyan helyen lehettem, ahol nem
zaklattak. Az utolsó tíz percnél álltam csak fel, és indultam meg az ajtó felé,
ami az életet jelentette számomra Az ajtó előtt kivételesen nem vacilláltam
sokat. Próbáltam határozottan lenyomni a kilincset, ami valamilyen szinten
sikerült is. Utoljára még hátranéztem, aztán
elhagytam azt a helyet.
- Tudod, már
három hét is eltelt a vizsga óta, jó lenne, ha lassan felébrednél. Hiányzol
nekünk - simogatta valaki a kezem, de nem nagyon tudtam rájönni, hogy ki volt
az, mert nagyon halk volt. Próbáltam kinyitni a szemem, de olyan nehezeknek
bizonyultak a szemhéjaim, hogy eltartott egy ideig, mire sikerült. - Key!
Jisub, Jonghyun, Kris, felébredt Key! - kezdett el mellettem visítani Minho.
Nem gondoltam volna, hogy ő lesz az, aki mellettem lesz az ébredésemnél. Sokkal
inkább számítottam Jonghyunra vagy Jisubra.
Még próbáltam
tesztelni, hogy mi az, ami nem az igazi, de szerencsére nem sok ilyen volt. A
levegővételkor kicsit fájt még a tüdőm, de már csak olyan volt, mintha bekaptam
volna egy tüdőgyuszit. Az sem valami kellemes, de piskóta ahhoz képest, hogy
hetekkel ezelőtt még tüdőm sem volt.
Közben
megjelentek a többiek is, de nem sokat vettem ki belőlük, mert a szemem
egyfolytában lecsukódott.
- Mi van
megint? - hallottam meg Jonghyun aggódó hangját.
- Túl sok erős
fájdalomcsillapítót kapott a napokban, nehezen fog teljesen felébredni. Kell
még neki egy- két nap, de most már kijelenthetem, hogy életben marad -
sóhajtott fel Kris.
Bármennyire is
szerették volna, a srácoknak még várniuk kellett arra, hogy lecsesszenek, mert
én elaludtam. Nem mintha nem aludtam volna eleget az előző három hétben, de az
más volt. Most már éltem, csak fáradt voltam.

Hát ez annyira jó volt hogy ffffu :D
VálaszTörlésSzóval Key majd herceg lesz :D
Örülök hogy Tae is végre megjelent ^^
Kíváncsian várom a következőt :3 😆
Igen, Key lesz a herceg :) Taemin nemsokára ismét többet fog szerepelni az angyalokkal együtt, csak ugye eddig eléggé messze voltak egymástól :) Sietek a kövi résszel is :) Köszönöm, hogy mindig írsz, aranyos vagy <3
TörlésÚjra és újra meglepsz ezzel a ficivel. Most sincs igazán elképzelésem róla, hogy mivel folytatod - leszámítva Kibum lecseszését -, és ez nagyon jó. :-D
VálaszTörlésLassanként derülnek ki a homályos részletek, és bár mondtad, hogy igazából ezt kitöltő résznek szántad, mégis rengeteg új infót megosztottál benne az olvasókkal, amivel érdekessé tetted. :-)
Minho pedig... jaj, de nem tetszik, hogy ennyire "nyomul". :-P Na mindegy, ez már csak egyéni vélemény. :-D
Köszönöm, nagyon jól esik mindig a komid, sokat számít nekem *-* Igyekszem mindig valami újat beletenni, és emiatt mindig egy kicsit hozzáteszek az alaphoz, szóval még fogalmam sincs, hogy mit hozok ki belőle. Mondjuk a vége az már megvan :D
TörlésMinho... hát igen, mindenkinek más a véleménye :D De hát ki tudja, hogy mi lesz itt még a végére ;)
Remélem Key jól dönt, és a megfelelő személyt választja a kéksárkánynak. Nekem eddig az a személy Minho lenne. Erős, bátor, sárkánydémon, valamint úgy érzem ő feláldozná az életét Key iránt. Viszont, hogy ezt barátságból vagy másért tenné azt nem tudom. De mivel ő tisztában van Kibum érzéseivel Jonghyun iránt, és továbbra is mellette áll teljes mell széllességgel.
VálaszTörlésJonghyunt valahogy nem tudom elképzelni ebben a szerepben. Én kinézném belőle, hogyha viszonozná is Key érzéseit. ez első adandó alkalommal mikor jobban összevesznének felindultságból keresztbe tenne neki. Amit persze utána bánna, főleg ha közben Kibumnak baja is esne. Egyszóval szerintem ő nem megbízható. Nem olyan személy akire rálehetne bízni Kibum életét.
Nem gondoltam volna, hogy lesz olyan. aki nem Jonghyunra gondol :D Hiszed vagy nem, de én is 3 ember között vacillálok, és minden résznél más lesz az, akit megfelelőnek tartanék erre a célra.Ha majd eljön az idő, akkor megtudjuk, hogy ki lesz az, addig még nálam is ezerszer fog változni :D Köszönöm, hogy írtál :)
TörlésSzia ^^
VálaszTörlésGondoltam, megleplek egy komival :*
Nagyon-nagyon-nagyon tetszett *-* Key zseniális volt, és annak ellenére, hogy nem zörtént sokminden, nagyon-nagyon izgalmas volt *-* remélem, hogy hamarosan folytatod, mert izgalmatos. A kéksárkányra letettem a voksomat, és nagyon kiråly lett, hogy Minho várta *-* sooo romantic *-* uhh, siess az új résszel (am sztem Minho jobban aggódott, mint Jong) de aww *-* Taemin egy isten (na jó, nem, de érted ;) ) siess az új résszel, imádtam *-*
Szia :3
VálaszTörlésIgen, sikerült meglepned, ugyanis nem gondoltam, hogy vasárnap este előtt kapok tőled komit, szóval most extra boldog vagyok *-* Annyit mondok, hogy a voksodon kívül van még két ember, aki megkaphatja :D Szóval majd megtudod ki lesz az :3
Igen, kicsit kezd Minho felé húzni Key, de majd alakul a dolog :) Taemin meg.... hát Key bátyja szóval csak nem hagyja meghalni :D Sietek a kövivel ígérem, KÖSZÖNÖM, hogy írtál :* <3