43.RÉSZ

Idegesített, hogy nem tudtam, ki akarta annyira a halálomat, mert eleinte biztos voltam benne, hogy Tao volt az, de mégsem. Hiába voltam az, aki, én nem tudtam volna kideríteni, hiszen én voltam az, akit ki akartak iktatni, ezért ajánlottam fel Taónak, amit. Jonghyunon látszott, hogy bízik benne, ezért én is akartam adni neki egy esélyt.

- Honnan tudjam, hogy tényleg segítesz-e nekem, ha kiderítem az igazságot? - kérdezte gyanakodva, teljesen alaptalanul.

- Én mindig betartom, amit ígérek - adtam egyszerű választ. - Itt a bizalom a lényeg, hercegként sokkal jobb bizalmasokat szerezni, mint ellenségeket.

- Ez igaz, legyen akkor. De most akkor is maradsz - fordult sarkon, és kiment a szobából a két másik démonnal, akik a két holttestet vitték el.

- Mi a baj? - léptem közelebb Jonghyunhoz, aki csak a már bezárt ajtót figyelte.

- Megöltél két démont - mondta kicsit ijedt hangon.

- Siwont is megöltem, talán zavar? - tudakoltam unottan.

- Kibum, lelkiismeret-furdalás nélkül tetted - ragozta tovább a dolgot.

- Nem mondtam, hogy nem zavar engem is, de Tao nem láthatta rajtam, mert akkor fölényben érezte volna magát. Így legalább tudja, hogy velem nem érdemes szórakozni, mert ugyanígy járhat - magyaráztam meg neki a dolgot.

- Engem is bántanál?

- Sokáig te tetted velem, de én nem foglak. Viszont fáradt vagyok, be vagyok zárva, úgyhogy szeretnék aludni - változtam vissza az emberi alakomba, és ráfeküdtem az ágyra.

- Szabad? - állt még mindig ugyanott, az ágyra mutatva, várva az engedélyem.

- JJong, a pasim vagy, csinálj, amit szeretnél. Ne úgy kezelj, mint a herceget, kérlek - sóhajtottam fáradtan, mire végre befeküdt mellém.

- Akkor jó éjt - adott egy puszit a számra, és magához húzott.

- Jó éjt - helyezkedtem el a mellkasán. Fura volt még, hogy tényleg összekötöttem magam vele, és már nem kellett attól félnem, hogy bármikor elveszíthetem, de ennek ellenére nem bíztam meg benne teljesen. Neki köszönhetően jöttem rá arra, hogy túl hiszékeny voltam korábban, és mindenki simán átverhetett. És bár tényleg tudtam, hogy mit gondol rólam valójában, mit érez irántam, de azt nem tudhattam, hogy mik is a terveik velem.

Reggel, mire felébredtem, Jonghyun már nem volt mellettem, ezért még tovább lustiztam, ha már mást úgysem tehettem egy elég erős védelem alatt álló szobában. Tao nagyon felkészülhetett a fogadásomra, ha ennyire precíz munkát végzett, az ott-tartásom érdekében. Olyan összetett varázslatlánc védte a szobát, hogy nekem is eltartott volna pár hétig, mire kitaláltam volna, mikből állították össze, majd még pár napba, mire egyenként, a megfelelő sorrendben hatástalanítottam volna őket. Arra már rájöttem, hogy az ottani démonok simán tudnak ki-be közlekedni, én viszont elég szép égési sérüléseket szenvedtem volna, ha erőszakkal akarok áttörni.

- Jonghyun, engedj be hozzá, hol van Kibum? - hallottam meg Kris hangját, ami nagy boldogsággal töltött el.

- Kriiis! - kiabáltam hangosan, hogy biztos meghalljon.

- Key! - csapott rá egyet az ajtóra. – Jonghyun, engedj be, vagy esküszöm, meggyilkollak - sziszegte idegesen, megint elveszítve a fejét.

- Hagyd, engedd be - csatlakozott Tao hangja is a beszélgetéshez, mire végre kinyílt az ajtó, és berohant rajta a drága dokim.

- Semmi bajod? Jól vagy? Bántottak? - forgatott körbe, majd amikor látta, hogy semmi bántódásom nem esett, megkönnyebbülten ölelt magához.

- Tudtam, hogy eljössz - nyekeregtem a vállába, kis híján megfulladva az erős szorításától.

- Te tervelted ki az egészet, igaz? - engedett el, és ment neki Jjongnak, mire csak a fejem fogtam. Jonathan tuti semmit nem mondott neki, csak hogy vele leszek.

- Kris... - kezdtem volna mondani, de rendesen behúzott egyet a pasimnak. - Nem - mozgatta meg az állkapcsát, de nem ütött vissza.

- Hányszor akarod még tönkretenni őt, mi? Nem volt elég, amiket eddig műveltél? - kiabálta Kris az arcába, én pedig már nem bírtam tovább hallgatni.

- Kris...Jonghyun és én lefeküdtünk éjjel. Tao nagy valószínűleg Jonnytól tudta, hol leszek, így kapott el - magyaráztam el röviden és tömören.

- Vele? Normális vagy? Oké, hogy én is ezt tanácsoltam, de akkor is. Tönkre fog tenni!- szidott le engem is.

- Tudom, hogy szeret. Érzem és hallom is, pont, ahogy mondtad.

- Kibum, én csak féltelek - kezdett kicsit megnyugodni, de Jjongra továbbra is úgy nézett, mint egy leprásra. Sosem bírta, én ez nem is akart változni.

- Nem kell, én akartam ezt.

- Most pedig gyere, hazaviszlek - fogta meg a karom, de Tao érdekes mosolyából láttam, hogy nem fog ennyire könnyen menni.

- Kris, ne siess annyira. A herceg nagyon jó kezekben van itt, és te is - csóválta a fejét Tao.

- Ne szórakozz velem, nagyon nem vagyok jó kedvemben - dörmögte a dokim.

- Kibummal beszélgettünk egy kicsit, nem kell aggódj, nem fogjuk bántani - lépett mellé, kezével megcirógatva Kris állát, aki elkapta a fejét.

- Kibum! - nyílt ki újra az ajtó, és berobbantak rajta a drága sárkánydémonjaim, és Jonny is.

- Nem tudtuk megállítani őket - folytatódott a sor Sugával és Namjonnal.

- Semmi baj. Fiúk, amúgy is be akartalak mutatni titeket a hercegnek - intette oda maga mellé a kettőt. - Kibum, ők a mi sárkányaink, srácok, ő meg a herceg - mutogatta gyorsan el.

- Honnan tudjuk, hogy tényleg ő az? Lehetne a foltos szárnyú Taemin is - mutattak a bátyámra, akinek a volt angyali ereje miatt megmaradt a szárnya, de fehér-fekete foltos lett. Ez is jelezte az angyaloknak, hogy ő elárulta őket.

- Ezt mi is mondhatnánk - vágott vissza nekik Donghae, mire Sugáék megmutatták a jelüket. Én már akkor tudtam, hogy ők azok, amikor megjelentek, egyszerűen éreztem.

- Most te jössz - mondták nekem, mire kelletlenül felvettem a démoni alakom. Egy pillanatig csak bambán néztek rám, majd letérdeltek elém.

- Herceg, mától téged szolgálunk, a te parancsaid Taóé felett állnak - hódoltak be nekem, amire csak a szemeim forgattam. Még kettő, akiket el kell viselnem.

 - Héj - morgott rájuk Tao.

- Sajnáljuk, de mi, sárkányok azért létezünk, hogy a hercegünk védjük, bárkitől és bármitől - léptek a srácok mellé.

- Remek - sóhajtotta. - Ami a lényeg, hogy aki itt van, azokban megbízol, igaz? -tért át egy sokkal fontosabb ügyre. Igazából már nem is fogságban éreztem magam, inkább amolyan kupaktanácsban.

- Pontosan - ültem le az ágyam szélére, amit a fiúk is mind befoglaltak. Jonny szorosan mellém telepedett le, mire Jonghyun a másik oldalamnál kötött ki, átkarolva a vállam. Nem, tényleg nem volt féltékeny, szimplán csak mindenki tudtára adta, hogy együtt vagyunk.

- Miről van szó? - kérdezték egyszerre mindannyian, ezért Tao nagyvonalakban összefoglalta az egészet. Elég furcsán hangzott annak a szájából, akire egész végig gyanakodtam.

- Valami tipp? -tette fel az első kérdést Kris.

- Sok mindenki lehet. Tegnap már elkezdtük a nyomozást, de csak olyanokat avattam be, akikre az életem is rábíznám. Nem tudhatom, hogy köztünk nincsenek-e közülük - adott választ.

- Akkor hogyan tovább?

- Kibum itt biztonságban van, nem kell félni attól, hogy bántani fogják.

- Nem fog itt maradni! - szögezte le egyből a dokim.
- Az istenért is, Yifan, gondolkozz már egyszer ép ésszel! Nálatok bármikor bárki megtámadhatja. Biztos vagyok benne, hogy Jisub és Sooman klánjából származnak, mivel a mieinknek nem érdeke a herceg halála, de akár ők is lehetnek - emelte fel a hangját Tao.

- Ezt mégis miből gondolod? - néztem rá kíváncsi tekintettel. - Az egyik a bácsikám, a másik az apám.

- Ők ketten már megölték az elődöd, és ha jól tudom, az átváltozásod után Jisub megpróbált kiiktatni téged, nem? - vont kérdőre. Igaza volt, de én ezt nem tudtam elhinni. Jisub is elnézést kért azért a tettéért.

- Ez csak feltételezés, amíg nincs bizonyíték, nem tudok mit tenni - vontam vállat.

- Ennyire bízol bennük? - szólt közbe Jonny is.

- Ők a rokonaim. Oké, hogy Woohyunt meggyilkolták, de engem nem fognak. Nem hiszem el, hogy képesek lennének rá - győzködtem tovább őket és magamat is, mert kezdtem meginogni egy kicsit.

- Te tudod, de azért vigyázz velük is. Én őket is megölöm, ha csak egy hajszálad is meggörbül általuk - morogta Jjong a vállamba. Kis híján elaludt nekem dőlve, annyira nem érdekelte az egész téma. Ő megmondta, hogy mindenkitől megvéd, lényegtelen, hogy ki az ellenfele.

- Meddig fog tartani ez az ügy? -tudakolta kedvtelenül a dokim, nagyon nem akart Tao társaságában lenni.

- Passzolom. A legjobbak vannak az ügyön, de akár hetekig is. Attól függ, hogy lépnek-e valamit Key ellen. Na de mi megyünk, érezzétek a vendégszeretetünk.

- Mi van? - hangzott kórusban a kérdés a srácoktól.

- Ti jöttetek ide, most maradtok is - közölte velük nyugodt hangnemben a tényeket. 

-Tao, ez nem vicces. Simán leverünk most, ha nem engedsz el minket - fenyegetőzött Kris, de ő csak nevetett az egészen.

- Kris... Kibum már beletörődött, tedd ezt te is - kacsintott egyet rá, és elhagyta a szobát, ránk zárva az ajtót.

- Ti miért nem mentetek? - nézett Jonghyun Sugáékra, akik levágódtak a kanapéra.

- Ha figyeltél volna, éppen az előbb álltunk át a herceg oldalára, tehát nem tartozunk ide - röhögött az idiótája.

- De ti ki tudtok menni innen, nem? - próbálkozott ötletelni Sehun.

- Csak befelé tudunk jönni, kifele nem, mert így van megcsinálva a védelem. Egyedül Tao, és aki akkor vele van, az tud kimenni. 

- De Kibum meg tudja törni a láncot. Én ismerem az összetételét, bár egy nap kell, míg összeállítom a megfelelő energiasorozatot a kiiktatásához - tette hozzá Namjoon, mire mindenki megkönnyebbülten sóhajtott.

- Most komolyan...Mi bajotok van azzal, hogy itt vagyunk? Vegyétek úgy, mint egy kis pihenőt - mordultam rájuk, mert igazából semmi rosszat nem tettek velünk. Igaz, hogy tízen voltunk egy szobában, de elég nagy volt, szóval nem nyomorogtunk.

- Te maradni akarsz?

- Kris, igaza van Taónak, itt biztonságos. Csak olyan démon és vámpír vesz körül, akik nem akarnak ártani nekem. Ha igaz, amit gondoltok, és nálunk van a baj, akkor igen, maradok - mondtam ki, amit gondoltam. Nem bíztam Taóban sem száz százalékig, de kellett neki a segítségem, nekem pedig az övé.

- Akkor ez van. Amúgy voltál Jonathannal, és mióta vagy ilyen jóban vele? - kérdezte Donghae, fintorogva a pasimra mutatva.

- Egy kis szigeten pihengettünk. Jonghyun meg...

- A társa vagyok, most már végleg - fejezte be helyettem, lomhán hátrapillantva.

- Lefeküdtetek? -újra egyszerre szólaltak meg.

- Ti ezt gyakoroltátok? Amúgy igen, tegnap Kibum az enyém lett, és már senki sem veheti el tőlem - morogta, újra visszadöntve a fejét rám.

A következő pár órában csak beszélgettünk, és ismerkedtünk a két új sárkánnyal, akikről kiderült, hogy nem is olyan rossz fejek, mint előtte gondoltam. Egész jól kijöttünk velük. Donghae elmesélte, hogy hiányoltak a démonok, és hogy vagy tízen eltűntek az egyik étkezés után. Kicsit sem érdekes. Mióta Jisubtól elvettem az erejét, kissé felborult a rend köztük.

- Kibum, Kris, Jonghyun, Tao hívat titeket, ti is jöhettek - lépett be Brian, hogy szóljon nekünk.

- De jó - vesztette el minden életkedvét Kris, de azért lomhán elindult az ajtó felé, mi pedig követtük.

- Egy pillanat - kapta el az egyik csuklóm, és egy vékony hófehér karperec csattant rajta.

- Mi a szar ez? - kezdtem el feszegetni, hogy leszedjem valahogy, de nem igazán akart lejönni.

- Csak meggátolja, hogy el tudj teleportálni. Az angyalok szokták használni, ha elkapnak egy démont - vont vállat, és elindult.

- Ennyire nem bízik bennem Tao?

- Bennük nem. De mivel te így sehova sem tudsz menni innen két napig, ezért ők sem fognak hülyeséget csinálni - mutatott a mellettem haladó srácokra.

- Okosabb, mint hittem - sóhajtotta Kris, de láttam rajta, hogy azért mosolygott is egy kicsit. Még mindig szerette Taót, és ugyanígy visszafele is.

- Amúgy mit is akar? - kérdeztem, mikor már az udvaron haladtunk, és több tucatnyi démon bámult meg minket. Kicsit zavarban éreztem magam.

- Majd megtudod - válaszolt, közben Jonghyunnak magyarázott, aki végig fogta a kezem.

- De gyorsak vagytok. Bocsáss meg, Kibum. De ne aggódj, csak két nap, utána eltűnik- mutatott a karperecre.

- Inkább mondd, hogy mit szeretnél - cövekeltem le keresztbefont karokkal. Kezdtem egyre hisztisebb lenni, mivel napok óta nem ettem, és ez nagyon kihatott rám.

- Igazából csak téged akartalak idehívni, de tudtam, hogy Kris és Jonghyun nem engedett volna egyedül, és akkor már a többiek is jönni akarnak majd...

- A lényeget, Tao, kérlek - kezdtem kissé türelmetlen is lenni.

- Jonghyun mondta, hogy mostanában nem volt alkalmad étkezni, ezért hozattam neked kaját - biccentett a fejével egy tágas, kisebb épület felé.

Valahogy déjá vu érzésem lett hirtelen, ugyanis az első alkalmam is hasonlóan zajlott le. Csak most éppen hálásan néztem az ottani vezérre, és siettem be az ajtón, ahol semmivel nem foglalkoztam, csak átváltoztam, és legyilkoltam az első embert, aki a közelemben volt, majd fogyasztani kezdtem. Az sem érdekelt, hogy a többiek visítva próbáltak menekülni, igazából még tetszett is egy kicsit. Sokkal könyörtelenebb lettem, mióta a hercegi erő felébredt bennem, és már kevésbé lehetett irányítani.  De azért a kedves, félős és jószívű Kibum is én voltam, csak ez az énem háttérbe szorult, főleg táplálkozás közben.

- Ki lesz a következő? – tettem fel a kérdést, elindulva az ajtót rángató áldozataim felé, amikor valahogy mégis csak kinyílt az, így rohant mind a három kifelé. – Így még jobb lesz – nyaltam le a számról a vért, és elsietve a csak nyugodtan bámuló Taóék mellett, rávetettem magam az egyikre, és pillanatok alatt kitéptem a szívét a helyéről. Megenni nem volt időm, ezért otthagytam, és a másik kettő után sétáltam. Futni már nem kellett, ugyanis egyre nehezebben kaptak levegőt, emiatt már ők sem szaladgáltak el annyira. Így csak lassan beértem őket, és az egyiknek átharaptam a torkát, a másiknak szokásomhoz híven levágtam a fejét. Éppen gondoltam, hogy nekiállok a kettőnek, amikor a harmadik áldozatomnál megéreztem valakit, úgyhogy pillanatok alatt, mellette termettem.

- Nem hiszem, hogy megengedtem – sziszegtem rá dühösen a srácra, mire Jonghyun olyan hirtelen rántotta el előlem, hogy az seggre esett.

- Nyugodj meg, Key! Egyél – szólt rám Jjong. Nem voltam feszült meg semmi, csak utáltam, ha a kajámat zaklatták. Éppen ezért megfogtam a holttestet a nyakánál, és a másik kettőre dobtam, majd a szárnyaimmal biztonságba helyezve magunkat ismét enni kezdtem.

Amikor már mindennel végeztem, teli hassal mentem vissza a szobámba, hogy letusolhassak, mert kicsit több vér került rám, mint azt szerettem volna. Szerencsére Jonghyuntól kaptam tiszta ruhákat, így újból jól éreztem magam.

- Miért van nyitva az ajtó?

- A karkötő nem enged teleportálni, így nem mész sehova. Meg legalább a srácok is ismerkedhetnek – mutatott ki a folyosóra, ahol a srácok tényleg haverkodtak az ottani démonokkal.

- Mondtam, hogy maradni kell – vontam vállat, és elindultam én is megismerni a helyet. Persze egyből észrevettem, hogy az őrként szolgálatban lévő démonok bármelyik pillanatban ugrásra készek. Nemcsak a szökésem vagy egy esetleges támadásom miatt, de a védelmem érdekében is.

- Kris Taóval van, ha őt keresed – sétált mellettem Jonghyun.

- Tudom, a jelentős személyek energiáját be tudom határolni – fordultam felé mosolyogva.

- Gyertek már, az ég szerelmére, Tao beszélni akar velünk – hallottuk meg pár démon veszekedését, úgyhogy megálltunk a falnál. Nem szívesen csatlakoztam volna egy kisebb bunyóhoz.

- Tao nem parancsolgat már nekünk, rég nem tartjuk már a vezetőnknek – szólt vissza egy másik.

- Akkor kit tartotok? – szólalt meg Tao. Itt már én sem bírtam ki, hogy ne kukucskáljak kicsit oda. Legalább háromtucatnyi démon állt a vezetővel szemben, aki mellett Kris is ott állt, a tőle megszokott unott arccal Tao közelében.

- Tao, te már teljesen elpuhultál. Képtelen vagy rendet tartani köztünk, csak azok engedelmeskednek neked, akik a seggedet nyalják – mondta tovább a magát szónoknak képzelő srác.

- Ez lehetséges, de nem ez volt a kérdés – folytatta nyugodt hangnemben a vezér is. Teljesen más véleményem kezdett lenni róla, hogy egy kicsit jobban megismertem személyesen is.

- Nem tudom. De itt a nagy lehetőségünk. A herceg köztünk van, és te mégis úgy engedelmeskedsz neki, mintha a pincsije lennél. A helyedben már rég lezártam volna a pincébe láncra verve, és egy-két nap kínzás után úgyis azt tenné, amit mi akarunk – ecsetelte a szerinte zseniális tervét.

- Szóval neked ez a terved vele? Tudtad, hogy Kris az ő embere, és ha ezt a herceg fülébe juttatja, akkor neked annyi?

- Látod, megint ilyen baromságokkal foglalkozol. De ha te nem, akkor majd én csinálok is valami értelmeset! – emelte fel a végére a hangját.

- És mégis mit szeretnél? – untam meg a hallgatózást, és léptem ki a fal takarása mögül. A démonok olyan szinten merevedtek le, hogy kis híján elröhögtem magam. – Tudtad, hogy amiket az előbb elsoroltál Taónak, azt vehetem árulásnak is? – léptem hozzá közelebb, de ő fintorogva állt ugyanúgy. Bátor kölyök volt.

- Egy óvatlan pillanatodban téged is el tudunk kapni – morogta az orra alatt.

- Tudod, amikor kéksárkány voltam csak, az egyik társamtól három blackerstet kaptam, de lehet, hogy több volt. Most a herceg vagyok, ami azt jelenti, hogy ha ti harmincan egyszerre támadnátok is vele, én életben maradnék, de ti szív nélkül feküdnétek a saját véretekben. Tao azért ilyen velem, mert két démont végeztem ki egyszerre, úgy, hogy az egyik kezemmel éppen őt fojtogattam. Szóval ajánlom, hogy tisztelettel beszéljetek vele, és velem is, különben árulásért kivégezlek titeket is – fordítottam nekik hátat, és indultam el, mikor a kis majom csak azért is megpróbálkozott egy támadással.

- Túl lassú vagy – kaptam el, és rántottam hátra a karját, amiben az energiagömböt tartotta. – Nem szeretek gyilkolni, de te kezdesz az idegeire menni – hajoltam a füléhez, és sziszegtem bele.

- Élvezd, amíg tudod, mert nemsokára úgyis meghalsz. Már nem kell sokáig várnod – monda gúnyosan, miközben végig röhögött. Pont úgy, ahogy Siwon is tette, ezzel a tudtomra adva, hogy ő is az árulók közé tartozott.

- Ki a főnököd? Ki akar megölni? – kérdeztem ingerülten, de nem akart válaszolni, ezért párszor megráztam.

- Majd megtudod, ha eljön az ideje – nézett rám komolyan.

- Ha nem válaszolsz, akkor meghalsz – szorítottam meg erősen, de ez sem hatotta meg. Idegesen kezdtem el rágcsálni az alsó ajkam, hogy mit is tegyek, de annyira felbőszített, hogy ugyanazzal a mozdulattal téptem ki a medáljával együtt a szívét, mint Siwonnál tettem. Majd engedtem el az élettelen testét, és hagytam, hogy a földre essen. – Ha nem válaszoltok, ti is így jártok – fordultam a többi felé, akik halálra ijedve gubbasztottak Tao mellett.

- Mi nem tudunk semmit, nem tartozunk közéjük. Mi nem akartunk ártani neked, csak Tao ellen lázadtunk – kezdtek el mentegetőzni.

- Zárjátok el őket! – adta ki helyettem a parancsot Tao, mire a nemrég megérkezett démonjai elvezették őket.

- Semmi baj, Key – lépett mellém Jonghyun, és szorosan magához ölelt.

- Megtaláljuk őket, ne félj – próbált nyugtatni Kris és Tao is, de én túl ideges voltam. Tényleg a halálomat akarták valakik, pedig közülük senkinek sem ártottam még soha.