41.RÉSZ

Próbáltam úgy hozzáállni Taemin és Minho kéréséhez, mintha teljesen természetes lenne számomra, és minden egyszerű lenne a részemről, pedig nem így volt. Velük is közöltem, hogy nem egészen rajtam múlik, de én minden tőlem telhetőt megteszek értük. Még apám is belement a dologba, ami elég furcsa volt, de amikor a szerződést és a feltételt felhozta, kicsit lenyugodtam, bár nem tudtam, hogy a démonjaim mit fognak erre reagálni. Ami meg a feltételt illeti, hát fogalmam nem volt, hogyan leszek képes úgy egy légkörben lenni vele, hogy közben meg akarom ölni.

A másik, amiben bizonytalan voltam, az Taemin démonná változtatása volt. A testvérem élete volt a kezemben, amit sokkal lazábban próbáltam felfogni, mint valójában kellett volna. Egy ilyen művelet rengeteg energiát vesz igénybe, én pedig napok óta nem tudtam kialudni magam, de nem akartam semmi elrontója lenni. Úgy gondoltam, egy nap kiesés már semmit sem számít nálam, hercegként úgyis évezredeket fogok élni. Minho is nagyon rendes volt, egészen addig beszélt Teminhez, amíg el nem vesztette az eszméletét. Nem tudom, hogy a bátyám mit élt át közben, de én nagyon is megéreztem, ahogy az energia kiáramlik a testemből. Nem volt kellemes, ahogy egyfolytában a hideg rázott.

- Kibum, ha nem bírod, tarthatsz egy kis szünetet, a fele már átment - nézett rám aggódva Kris.

- Ha most abbahagyom, akkor pont egyenlő félben lesz benne az angyali és démoni erő. Nem biztos, hogy a démoni fölényeskedne, és abba belehal - sóhajtottam fáradtan, és már a karom, amelyiken Taemin felett támaszkodtam, egyre nehezebben tartotta meg a súlyom.

- Teljesen kimeríted magad.

- Egy kis pihenés amúgy sem árt meg - makacskodtam tovább, és hagytam, hogy a kék energiafoszlány az angyalba áramoljon. Talán meggondolatlan döntés volt nekiadni, miután már egyszer elárult, de én mindig is bízni akartam benne, és bíztam is. Lehet, hogy valamelyik sárkánydémonnal, Kris-szel vagy Taeyanggal jobban jártam volna, mert az eszem ezt súgta, de én mindig a szívemre hallgattam, és eddig bevált. Az elején még Jonghyunnak akartam adni, mert nekem ő volt a mindenem, és így akartam majd meghosszabbítani a démoni életét, mivel még sárkánydémonként is pár évezreddel kevesebbet fog élni, mint én. De közben már annyiszor megbántott, hogy egyáltalán nem érdekelt, legalábbis ezt akartam elhitetni magammal. Mégis visszacsókoltam neki, mert akartam, mert nem tudtam elszakadni tőle.

- Key! - kapott el a vállamnál Kris, mikor már nem bírtam támasztani magam, és majdnem ráestem a bátyámra.

- Megvagyok - nyöszörögtem félkábán, félig már valahol máshol járva.

- Hol tartasz? - tudakolta Minho is, még mindig Taemin kezét szorongatva.

- Mindjárt... kész - makogtam. Nagyon elfáradtam a hirtelen sok energiaveszteségben; tudtam, hogy nehéz lesz, de nem gondoltam, hogy ennyire. Aludni akartam, de nagyon. - Megvagyok - sóhajtottam, és ha Kris nem tartott volna, tuti kiterülök a bátyámon.

- Gyere, pihenj le - húzott ülő helyzetbe a dokim.

- Nem hiszem, hogy át bírok menni - mondtam, miközben próbáltam felállni, de a lábam nem engedelmeskedett.

- Megoldjuk - kapott el Kris a derekamnál, és a vállára dobott, mint egy krumpliszsákot. Más esetben ellenkeztem volna, de még ahhoz sem volt lelkierőm, csak egy nyekkenéssel tűrtem a dolgot, míg átvitt a szobájába, és az ágyára fektetett.

- Nem lesz baja, igaz? - néztem rá.

- Nagyon ügyes voltál. Pár nap, és már démonként fog felébredni. Most aludj - húzta rám a takarót, nekem pedig nem is kellett sok, hogy elaludjak.

Ez a nap fontos volt számomra, mert sikerült előrébb lépnem a célom felé. Úgy tűnt, végre elérkezik az idő, amikor démonok és angyalok nem ellenségek, hanem barátok lehetnek majd. Persze, nem fog ennyire egyszerűen menni, mert többezer démont és angyalt nem könnyű meggyőzni, de nem akartam feladni.

Fogalmam sincs, mennyi időt aludhattam, de arra ébredtem fel, hogy valaki a nyakamat szagolgatja. Ijedten kaptam el a zaklatóm nyakát, és fordítottam magam alá.

- Ezektől a szárnyaktól kétszer olyan nehéz vagy, mint alapból - vigyorgott a képembe Johnny, én meg gyorsan elengedtem. Annyira kimerülten aludtam el, hogy a démoni alakomban maradtam.

- Nem is könnyűek - mosolyodtam el én is, kiterítettem a fekete tollaimat, hogy lelógjanak az ágyról, és adtam egy csókot a vámpíromnak. Nem tudom, miért tettem, csak úgy jött.

- Tudod, legszívesebben belemélyeszteném a fogaim a nyakadba, ebben az alakodban nagyon csábító az illatod - szívta be mélyen a levegőt, felfedve a szemfogait.

- Nem úgy van, hogy nem ihatsz démonvért? - kérdeztem mosolyogva.

- Nem szeretjük, de te hibrid vagy, és ha nem szállsz le rólam, megharaplak. - Az arca teljesen komoly lett, szóval nem viccelt.

- Nem harapsz meg úgysem - ráztam meg a fejem, de ő még mindig csak a nyakam bámulta, tényleg nagyon akarta. –

- Akkor komolyan szállj le, Kibum - simította meg az állam. Nem akartam leszállni.

- Oké - bólintottam, és már készültem lekászálódni róla, amikor elkapta a két karom, és maga alá gyűrt.

- Késő - fogta meg a fejem, és a párnába nyomta, pillanatok alatt pedig már a fogait éreztem a nyakamban, majd hogy szívni kezdte a vérem.

- Johnny, ez fáj - szisszentem fel pár másodperc után. Egyben volt jó és fájdalmas is.

- Nekem is fájt - sziszegte a nyakamba, és folytatta, amit abbahagyott. Nem igazán értettem, miről beszél, de egyre rosszabbul viseltem a műveletét.

- Mégis mi? - próbáltam eltolni, de nem hagyta.

- Legszívesebben addig szívnám a véred, amíg van benned, Kibum. Nem akarom, hogy az övé legyél. Amikor reggel visszacsókoltál neki, megöltem volna ott helyben, de inkább elmentem. Apámtól kértem, hogy engedjen el külföldre tanulni, hogy ne lássalak, de nem vagyok rá képes. Nem tudlak itt hagyni, mert szeretlek és féltelek - nézett komoran a szemembe. Szóval mindent látott, mégis itt maradt mellettem.

- Sajnálom, de én sosem titkoltam előtted, hogy mit érzek iránta. Nem akarok már tőle semmit, elegem van abból, hogy folyamatosan bánt, de emellett még mindig szeretem, és nem tudom, meddig fogom még - vallottam be neki a Jonghyun iránti érzelmeimet. Nem volt szép tőlem, de nem akartam átverni, tudnia kellett, hogy mi az igazság.

- És velem mi van? Csak pótlék vagyok?

- Téged is szeretlek, azt hiszem beléd zúgtam, de...

- De őt jobban - fejezte be helyettem a mondatot.

- Sajnálom - fordítottam el a fejem, hogy ne kelljen már a szemébe néznem, mert bűntudatom volt, de ő ismét rám kapott, és olyan erősen szívta meg a nyakam, hogy a könnyem is kicsordult.

- Azért velem maradsz? - nyalta meg a sebet.

- Fiúk... - rontott be Kris a szobába. - Megzavartam valamit? - kérdezte perverz vigyorral az arcán.

- Nem- szállt le rólam Jonathan, és végre én is felültem, majd az emberi alakom vettem fel.

- Azt hittem, akcióztok.

- Kibum a jelölés óta nem akar - morogta a vámpír.

- Ez a jelölés még csak arra szolgál, hogy tudassa a többi démonnal, te már a kiszemeltje vagy. Jonny harapása is ugyanezért van, így véd meg a többi vámpírtól - magyarázta a doki az ajtóból.

- Értem - sóhajtottam megkönnyebbülten.

- Viszont ha démon démonnal közösül, akkor már végleg hozzá fogsz tartozni. Ha mellette mással is vagy, az már megcsalásnak számít, amiért halál jár, még a hercegnek is.

- Én még nem feküdtem le senkivel - hadartam hirtelen a választ.

- Ha lefekszel egy démonnal, akkor leszel végleg megjelölve, ráadásul ismerni fogod az irántad való érzelmeit, és a gondolatait is hallhatod majd, ha akarod. Egyből tudni fogod, hogy a másik tényleg szeret, vagy csak szexre kellesz neki - mondta végig engem figyelve. - Te szereted Jonghyunt, és az a vadbarom is szeret téged. Viszont ha megunja a várakozást, lehet, hogy elveszíted - mondta ki végül nyíltan, amit akart.

- Lehet, jobb is lenne.

- Te tudod a legjobban, hogy ez nem igaz - csóválta meg a fejét Kris.

- Inkább hagyjuk ezt. Miért jöttél? - tereltem a témát másfelé, mert láttam, hogy Johnnyt kicsit zavarta már.

- Ja igen, mivel már este van, gondoltam, levihetnénk Dreget az alvilágba, te pedig ott is maradhatnál vele egy ideig, hogy pihenj és pótold az energiád - ismertette velünk a terveit.

- És Taemin? - kérdeztem kicsit aggódva.

- Minho vele van, és én is itt maradok. Jonny megy veled majd, így jó?

- Így igen, felőlem mehetünk, amúgy is régen láttam már Dreget - álltam fel gyorsan az ágyról, és a doki mellé siettem.

- Már teljesen kifejlett példány lett. Nem tudom, hogyan tud elrejtőzni, ezért is akarom biztonságos helyre vinni, szóval menjünk - lépett ki a szobából, én pedig követtem, egészen a hátsó erdős részig.

- Dreeeg! - kiabáltam hangosan a nevét, mert sehol sem láttam.

- Lehet, kajál - vetette fel az ötletet Jonathan.

- Ahhoz még világos van, éjfél előtt nem mehet itt ki - ráztam meg a fejem. - Dreeeg! - próbálkoztam újra, mire megmozdult alattam a talaj. Ijedten ugrottunk hátra, és figyeltük, ahogy kiásta magát a hatalmas sárkányom.

- Sikerült idetolnod a hátsód? - morogta, miközben lerázta a fejéről a sok földet.

- Bocsánat - suttogtam halkan.

- Na, a lényeg az, hogy csak Sárkányföldre koncentrálj, miközben teleportálsz. Nem lenne jó, ha a fél alvilág tudomást szerezne a sárkányról - kezdett el magyarázni Kris.

- És hogyan tudom magammal vinni? - tudakoltam értetlenül.

- Természetesen úgy, hogy rám ülsz - válaszolt helyette Dreg.

- Oda fel? - mutattam a hátára, ami fekvő pozícióban is legalább két méter magasan volt.

- Ne beszélj annyit, mássz fel rá - lökött egy kicsit rajtam Kris, én pedig bátortalanul lépdeltem oda a hatalmas lényhez. Fogalmam sem volt, hogyan fogok felkerülni a helyemre.

- A mellső lábamnál fel tudsz mászni - tudatta a fejemben, én pedig követtem az utasításokat. Végül is annyira nem volt vészes, csak éppen szédültem, ha lenéztem.

- Ne feledd, csak Sárkányföld - emlékeztetett Kris. Igazából nem voltam még ott, így azt a helyet képzeltem el, ahol Dreggel találkoztam az első alkalommal. Csak azt, és semmi mást, de kicsit így is paráztam, hogy elvétem.

Végül mikor kinyitottam a szemem a teleportálás után, ott voltam, ahol lenni akartam. Ekkor még fel sem tűnt, hogy Dreg a négy lábán áll, és nagyon magasan vagyok.

- Mekkora is lettél? - kérdeztem féltve az életem.

- Körülbelül négy méter magas és nyolc méter hosszú - érkezett a válasz.

- Remek. Leszállhatok?

- Persze - feküdt le, és segített lemászni. Nem volt rossz olyan magasan, de azért jobban szeretek a saját lábamon állni.

- Merre? - néztem körbe.

- Itt a barlang, itt laktak a sárkányok régen is. Olyan erős bűbáj védi, hogy csak azok tudnak bejutni, akiket beengedek, meg persze a herceg - tudatta velem, utána elindult befelé.

- Mit fogok itt csinálni? - néztem körbe a barlangban, amit fáklyák világítottak meg. Részben olyan volt, mint egy rendes ház, mivel három külön részből állt, amelyek fából készült ajtókkal voltak ellátva.

- Kikapcsolódsz. Itt semmivel sem kell foglalkoznod, csak magaddal és a vámpíroddal. Az lesz a ti helyetek, én a bejáratnál leszek majd, ott jobban érzem magam - bökött a fejével a harmadik ajtóra.

- Kibum, itt vagytok? - visszhangzott Kris hangja az egész barlangban.

- Itt - válaszoltam én is hangosan, és nemsokára már láttam is őket.

- Hoztam ruhákat, de én megyek is. Egy-két órára mindig jövök majd - dobott át nekem egy táskát a dokim, és már el is sietett.

- Itt tényleg biztonságban leszünk? - fordultam Dreghez.

- A barlangot több, mint háromszáz méteres sugarú körben védi a bűbáj. Ha kimész sem látják, hogy itt vagy, biztonságos. Elmegyek enni. Nem kell megvárni, sokára jövök csak - tolta oda a hatalmas fejét hozzám.

- Azért csak óvatosan - simítottam meg a nóziját, és hagytam elmenni.

- Kettesben maradtunk - karolt át hátulról Jonathan. Elterveztem, hogy ezekben a napokban csak rá fogok koncentrálni, és mindent megteszek, hogy az áruló démonra ne is gondoljak.

Az első majdnem két hét nagyon gyorsan elment. Minden napra kitaláltunk valamit, amivel lefoglalhattuk magunkat. Rengeteget kirándultunk a környéken, mert nem lehetett betelni a gyönyörű látvánnyal. Minden zöldben és virágokban pompázott, mint kiderült, mindig, mivel az alvilágban csak nyári évszak volt. Egy hely, ahol egész évben meleg van, és csak heti egyszer esik az eső, de akkor nagyon… Egyszer megmásztuk a hegyet is, aminek a belsejében a barlangunk volt. Belülről is hatalmas, de mire megmásztuk, kiköptem a tüdőmet is.

Aztán volt, amikor fociztunk. Kris hozott le labdát, de sokáig nem volt egy darabban, mert Johnny rárúgta Dregre, és az fennakadt az egyik tüskén. Szóval minden nap elvoltunk, este pedig, mikor Dreg elment kajálni, mi kihasználtuk az időt Johnnyval a hálónkban egy kis huncutkodásra. Tényleg még közelebb kerültünk egymáshoz, szinte már olyan volt, mintha évek óta egy pár lettünk volna. Jonghyun sokszor jutott így is az eszembe, nem tudtam megfeledkezni róla, mert borzasztóan hiányzott. Már nem is haragudtam rá a tettei miatt. Persze, ilyenkor mindig elment egy kicsit a jókedvem. Mondjuk a lökötteknek sikerült is mindig visszahozniuk.

A második lent töltött hetemen viszont már nem így alakultak a dolgok. Jonathannak el kellett menni délutáni őrjáratra, így a sárkányommal maradtam, akivel kifeküdtünk a napra. Pár perc múlva én inkább bemásztam az árnyékot adó szárnya alá, mert kicsit melegem lett, és ott pihengettem.

- Kibum merre van? - tette fel Kris a kérdést, gondolom, Dregnek, mert engem nem látott. Válaszul kinyújtottam a karom, és integettem neki, hogy merre talál meg.- Mutatnom kell valamit - hallottam újra a komolyan csengő hangját, és mivel semmi jóra nem számítottam, kimásztam.

- Megint valami hercegi probléma? - nyújtóztam ki, és kíváncsian vártam.

- Nem, ez magánügyi...

- Taeminnel van valami? - tudakoltam ijedten.

- Tegnap felébredt. Még gyenge, de semmi baja. Minho úgy vigyáz rá, mint egy aranytojásra - mesélte, én pedig megkönnyebbültem.

- Hát akkor? - kezdtem türelmetlen lenni.

- Ezeket én készítettem tegnap, és ma még a kapcsolataimnál is érdeklődtem róluk - nyújtott felém pár nyomtatott betűkkel teleírt papírt, amit kivettem a kezéből. Első pillanatban még csak dermedten néztem a képet, majd gyorsan átlapoztam a másik hármat is. Nem akartam hinni a szememnek, azt kívántam bárcsak ne is láttam volna őket.

- Ez tök jó hír, nem? - kérdeztem elcsukló hanggal. Hogy mi volt a lapokon? Jonghyun és egy srác. Az egyiken mosolyogva, kézen fogva sétálnak, kettőn ölelkeznek, és a harmadikon Jjong egy padon ül, az ölében vele szembe a srác, éppen csókolóznak, és Jjong keze a fiú pólója alatt van.

- Akivel beszéltem, azt mondta, lassan két hete vannak együtt, és nagyon jól kijönnek egymással. Elméletileg dúl a szerelem, vagy valami hasonló - adta a tudtomra Kris.

- Legalább megértette, hogy nálam vége, örülök, hogy boldog vele... miért is ne örülnék, hiszen én zavartam el! Ő boldog vele, én meg Johnnyval, jobb is így! – dobtam le a papírokat a földre, és a barlang felé siettem.

Ekkor vettem csak észre Johnnyt, aki az egészet hallotta, de nem érdekelt, nem akartam nyugtatgatni őt, hogy minden rendben van velem. Nem volt. Hogy a francba is lett volna, mikor az előbb tudtam meg, hogy a pasit, akit mindig is szerettem, végleg elveszítettem. Végleg! A saját hülyeségem miatt, mert haragudtam rá, mert bizonytalan voltam és ellöktem magamtól.

Amikor azt mondtam neki, hogy vegye búcsúcsóknak, nem gondoltam, hogy tényleg az is lesz. Akkor csak egy kis időt akartam, hogy megnyugodjak, feldolgozzam az elmúlt napokat, és később normálisan megbeszéljük a dolgokat. Álmomban sem gondoltam, hogy egy kis nyálgép lesz az, aki miatt örökre le kell mondanom róla. Nem akartam, nem akartam felfogni, sem beletörődni, hogy tényleg ez lett a vége. Pedig a képek alapján nagyon is úgy tűnt, hogy ez a valóság. Boldognak látszott rajta ő is, nem hiszem, hogy csak megjátszotta volna.

- Kibum, engedj be - kopogott, sőt inkább dübörgött az ajtón Jonathan.

- Hagyj most békén, egyedül szeretnék lenni! - kiabáltam ki neki, és teljesen becsavartam magam a takaróba. El akartam tűnni a világból, már semmihez sem volt kedvem.

- Kibum, beszéljünk - próbálkozott tovább, de még csak nem is válaszoltam neki. Tudtam, hogy nagyon sokat köszönhetek neki, de abban az állapotban ő sem tehetett volna semmit. Saját magamnak kellett túllépnem az egészen.

De nem tudtam, csak feküdtem az ágyban a Jonghyuntól kapott karkötőt szorongatva a kezemben, és bőgtem, majd aludtam. Reménykedtem benne, hogy mire felébredek, az egész csak egy álom lesz, de nem. Azt hittem, Jonghyun azzal törte darabokra a szívem, hogy elárult és bántott, de rá kellett jönnöm, hogy a tettei semmiségek voltak ahhoz képest, amit az elvesztése okozott.

- Jól vagy, Kibum? - kérdezte Dreg.

- Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Miért kell ennek történnie velem, miért nem lehetek boldog? - tettem fel neki a kérdéseket, de ő is tudta, hogy nem várok rájuk választ.

- Még mindig ennyire szereted, az itt eltöltött idő után is?

- Azt hittem, sikerült eltávolodnom tőle, és Jonathanra összpontosítanom, de mégsem. Nem akarom ezt, Dreg. Szeretem Jonghyunt - mondtam ki, és kezdtem el megint bőgni.

- Gyere ki enni valamit, rosszul leszel.

- Nem akarok, most semmit sem akarok.

- Két napja nem eszel semmit, ez így nem lesz jó. Krisék is aggódnak miattad - próbált meggyőzni, de nem igazán sikerült neki. A szervezetem hozzászokott már, hogy keveset eszek. Négy napja ettem két embert, azzal simán bírom napokig is.

- Nem kell aggódni, még élek - morogtam, és visszabújtam a takaró alá. Nekem csak Jonghyunra volt szükségem, senki másra. Legszívesebben visszamentem volna az időben, és teljesen másként alakítottam volna. De ekkora erővel még én sem rendelkeztem.

- Kibum, nem érdekel a hisztid, de fent elég nagy gáz van - verte hangosan az ajtót Jonathan. Gáz?

- Mi? - kérdeztem unottan.

- Egy csoport angyal és démon gyilkolja éppen egymást. Örülnék, ha tennél valamit, mert így a békeszerződésből nem lesz semmi - mondta hadarva.

- Megyek. - Igaza volt Johnnynak, lehet, hogy szarul voltam, de közben herceg is, és nem hagyhattam figyelmen kívül egy ilyen szitut, mikor tényleg egy fontos szerződés megírása alatt voltunk az angyalokkal. - Menjünk - álltam meg előtte, és vártam, hogy elteleportáljunk, mivel én nem tudtam, merre vannak a balhésok.

Amikor átértünk, értetlenül néztem körbe, ugyanis egy szálloda folyosóján álltunk.

- Jonathan, mi ez az egész? - fordultam bosszúsan felé.

- Csak így tudtalak kirángatni a barlangból. Most pedig meghallgatsz! - fogta meg a karom. - Ez nekem lesz a legszarabb, de szakítok veled - mondta ki, és várta a reakcióm.

- Te is elhagysz? Végül is várható volt, hiszen miért is kellene egy olyan srác, aki egy másik miatt depizik - mondtam szomorú vigyorral az arcomon. -És miért hoztál ide? Szeretnél egy utolsó búcsúszexet? - kérdeztem.

- Nem akarlak elhagyni, de nem bírom nézni, ahogy szenvedsz miatta. Jonghyun tíz perce ment be abba a szobába a sráccal. Taótól tudom, hogy még nem feküdtek le. Jonghyun azért teszi ezt, hogy távol tartsa magát tőled. Szerinte az a megoldás, ha összeköti magát az első sráccal, akivel jól kijön, hogy te is boldog lehess - magyarázta grimaszolva.

- Miért teszed ezt? Ha nem mondtam volna el, és hagytad volna megtörténni köztük, akkor pár hét vagy kicsit később, de beletörődtem volna, és a tied lennék - néztem rá kíváncsian. Nem igazán értettem a logikáját, hiszen a legtöbben ezt tették volna.

- Jonghyun nem fog addig élni, mint te, talán a felét. És én ott leszek majd az életed második felében, amikor már nem kell a szerelmedért küzdenem. Most csak azért lennél velem, mert felejteni akarnál, én pedig nem akarok ilyen szerepet betölteni az életedben - világosított fel. Túl kedves és normális volt, meg sem érdemeltem őt igazából.

- Te is fogsz találni magadnak valakit, mert te tökéletes vagy - öleltem magamhoz.

- Nekem csak te kellesz, és én várni fogok - tolt el magától, és adott egy puszit. - Na menj, szerezd meg magadnak - lökött rajtam egy kicsit, majd otthagyott. Megkaptam az utolsó lehetőséget, hogy visszakapjam a szerelmem. Erre vártam, mégis meghasadt a szívem Johnny miatt, aki lemondott rólam, hogy boldog lehessek.

Idegesen toporzékoltam az ajtó előtt, mert nem tudtam, mit csináljak. Féltem, hogy a sok tétovázásban már elkéstem, és amikor benyitok, olyat fogok látni, amit nem szerettem volna. Mégis, egy nagy levegő után berontottam a szobába.

- Ne feküdj le vele! - kiabáltam el magam. Jonghyun olyan hirtelen ugrott le a félmeztelen srácról, mintha égette volna. Még nem késtem el, nem veszítettem el őt.