34.RÉSZ

- Na, milyen volt a nap? - kérdezte a bácsikám, mikor Jonghyunnal beléptünk a nappaliba.

- Jó - adtam tömör választ, a legbunkóbb hangnememben.

- A vámpírral voltál? - faggatott tovább, nem is foglalkozva azzal, hogy marhára nem volt kedvem beszélgetni. A reggeli incidens után alapból sem, a Jonghyunnal töltött idő pedig csak rátett egy lapáttal.

- Nem, nem vele voltam - sóhajtottam kelletlenül.

- Tényleg nem, én is találkoztam vele, a hibriddel császkált - morogta Minho a kanapéról, miközben Donghae magyarázott neki, Sehun és Kevin pedig két méterrel arrébb sustorogtak.

- Velük mi van? - tudakolta Jonghyun.

- Kicsit elborult az agyam - vont vállat Minho.

- Ez mit jelent? - kezdtem el figyelni rá, mert érdekelt, miért ugrottak egymásnak ők is.

- Donghae mesélte, mi volt reggel, nekem meg nem tetszett... legközelebb öld meg - kacsintott egyet, aztán visszafordult a beszélgetőpartneréhez. Magamban elképzeltem a dolgot, és akaratlanul is megmosolyogtam. Szép gesztus volt tőle, hogy még mindig megvédett, annak ellenére, hogy már semmi nem volt köztünk, ráadásul még meg is fenyegettem Taemin miatt.

- Felmegyek, készülök holnapra - fordultam sarkon, és a szobám felé vettem az irányt. Igazából nem érdekelt az iskola, csak egyedül szerettem volna lenni egy kicsit. A vásárlás Luccával és a hosszú órák a vidámparkban elég szépen lefárasztottak. 

A nagy macimat letettem Drenny mellé az ágyra, majd én is odafeküdtem, mindkettőt magamhoz szorítva. Jonny randizni szeretne velem, ami azt jelenti, hogy tetszem neki, és én is így vagyok vele. Ő a megtestesült tökéletesség, aki minden emberi lény álma. Udvarias, kedves, vicces, oltalmazó és nem utolsó sorban eszméletlenül helyes. Mellette tökéletes életem lehetne még hercegként is, ami számomra sokat fog majd jelenteni.

Ennek ellenére azt a majmot nem tudom kiverni a fejemből. Talán ha már tényleg megkéri Sekyung kezét, akkor sikerülni fog, de addig biztos nem. Lehet, az lenne a legjobb, ha fognák magukat, és elmennének, de ez nem történhet meg, mivel Jonghyun sárkánydémon, és a herceg mellett, vagyis mellettem kell legyen.

Akárhogy is, de mi mindig össze leszünk kapcsolva, ha tetszik, ha nem. Majdnem olyan ez, mint egy gyerek. Nem vagyunk együtt, mégis összetart minket valami, ami ellen nem lehet tenni. Persze megteheti azt, hogy lemond a sárkánydémoni erőről, és egyszerű démonként továbbáll, de ezt kétlem.

A nap hátralevő részében átnéztem a tananyagokat, majd az esti teendők után lefeküdtem aludni. Nem szerettem volna nyomott szarként iskolába menni, mert akkor csak lassabban telt volna az idő, és még az órákon sem figyeltem volna. Márpedig én úgy tanultam meg legkönnyebben a dolgokat, otthon csak átnéztem őket, és ezzel le is tudtam a tanulást.

Reggel úgy ébredtem, mintha napokat aludtam volna át, mert egy cseppet sem voltam fáradt. Pillanatok alatt készültem el mindennel, és robogtam le a lépcsőn. A reggelihez nem volt hangulatom, ezért csak megálltam az ajtóban, és néztem a holdkórosok lakomáját. Minho csukott szemmel kanalazta a tejeskávét a szájába, Sehun Donghae-t nyaggatta, hogy ne kelljen suliba menjen, Jonghyun Sekyung vállán nyöszörgött, Kevin meg egyszerűen az asztalra dőlve aludt.

- Elmentem - intettem be nekik, mire mind felkapták a fejüket.

- Nem kocsival jössz?

- Miért vagy ilyen fitt?

- Energiatúltengésed van? - jöttek sorban a kérdések.

- Csak jól aludtam az éjjel, és ma inkább sétálok - zavartam le egy szuszra a mondandómat, intettem nekik, cipőt húztam és indultam. 

- Tudod, hogy nem mehetsz egyedül - ért utol a kapu előtt Taeyang. Áldottam az eget, hogy nem Jonghyun volt az. 

- Egy kicsit azért reménykedtem - mondtam csalódottan, amin nevetett.

- Nyugi, kussban maradok, csak sétálok melletted - ismertette a reggeli séta tervét.

- Te amúgy hol voltál, nem láttalak az asztalnál - gondoltam vissza, és ő tényleg nem volt ott.

- Nem tudok ilyen korán reggelizni, általában előbb elmegyek suliba, mint ők. Ezért vagyok veled most - vont vállat. Egy kis ideig még csendben voltunk, majd bedugtuk a fülhallgatót, és zenét hallgatva folytattuk az utunk. Szeptember végén még egész jó idő volt, sétáláshoz éppen megfelelő. Decemberben már nem vállalnám be ezt, mert félúton fagynék halálra a negyven perc alatt.

- Menj előre, ne lássák, hogy együtt vagyunk, mert akkor elültetnek mellőlem - lassított le az utolsó saroknál. Biccentettem egyet, majd elindultam egyedül. Az iskola előtt alig lézengett pár diák, amit a korai órának tudtam be. Nem sok olyan hülye ember van, aki hétkor ér be, általában fél nyolckor szoktak érkezni. 

Bent egyből a büfét vettem célba, hogy vegyek magamnak valami reggelinek valót. Hosszú töprengés után egy kóla és két szendvics mellett döntöttem. A többiek szerint fura vagyok, hogy még mindig ugyanúgy eszem a rendes emberi kajákat, mint régen. Őszintén nem sokat segítenek rajtam, de csak estig kell kibírnom, mert vadásznap van.

A terem megtalálása egy kisebb problémát okozott, mert csak kétszer tévedtem el a folyosókon. Pedig nem is volt olyan az alapszerkezet, hogy el lehessen tévedni. Az osztályban csak három ember volt, Suga, Rap Monster és Taeyang, aki mellett elfoglaltam a helyem. Továbbra is játszottuk a ,,nem bírjuk egymást” játékunkat, és mindketten a saját dolgunkkal foglalkoztunk, egészen a tanár megérkezéséig. Még Jonghyunékra sem figyeltünk fel, amikor bejöttek.

Az első három óra olyan unalmasan és lassan telt el, hogy azt hittem, szőkéből átmegyek őszbe, mire vége lesz. Utána volt az ebédszünet, ami fél órát jelent. Itt már én is feltápászkodtam a helyemről, és elindultam kifelé, hogy keressek egy nyugodt zugot, ahol ehetek.

- Szépfiú, azt hittem, ki sem jössz - karolta át a vállam Jonny a terem előtt.

- Nem is hozzád jött - lépett mellém Jjong is, hogy ellássa a feladatát.

- Segítsünk? - lépett oda Donghae és Kevin.

- Megy egyedül is, köszi - rázta le őket a kijelölt testőröm. - Ha már nem tudtok egymás nélkül lenni, akkor olyan helyen találkozzatok, ahol nincs ennyi... ember - utalt a démonokra. Jonathan szemei elkerekedtek, mikor hallotta ezt, úgy meglepődött.

- Gyere - fogta meg a kezem, majd vezetni kezdett valamerre, míg egy kicsi teremben nem kötöttünk ki. Tényleg apró volt, lent az alagsorban, amit már csak raktárnak használtak.

- Ez mi? - kérdeztem a helyre célozva.

- Az egyik dirihelyettes megengedte, hogy idejöjjek, ha akarok, csak nekem van kulcsom - mutatta fel a kis fémet.

- Értem - bólogattam hevesen, majd leesett, hogy ketten vagyunk egy olyan helyen, amiről senki sem tud, és máris zavarba jöttem. Lehajtottam a fejem, és próbáltam láthatatlanná válni.

- Na, most mitől szeppentél meg ennyire? - lépett kicsit közelebb.

- Se... semmitől - makogtam olyan határozottan, hogy még a legbolondabb ember sem hitte volna el.

- Tudod jól, hogy semmi olyat nem csinálok, amit nem szeretnél - állt meg közvetlenül előttem, ezzel a falhoz szorítva.

- Tudom - suttogtam a mellkasát fixírozva, nehogy véletlenül is a szemébe kelljen néznem.

- Rám figyelj, Szépfiú - emelte fel a fejem. A szívem kapásból a dupláját verte, elérve ezzel, hogy a pirosnál is pirosabb legyek. Ez a pasi egy gyilkos, a puszta tekintetétől szívrohamban hal meg, aki vele van, miközben azon agyal, hogy legszívesebben az ajkaira tapadna.

- Jonny - támasztottam a kezem a hasának, hogy finoman el tudjam tolni, mielőtt hülyeséget csinálok.

- Érzem, hogy mennyire szeretnéd, Kibumie, te is akarod - támaszkodott mellettem a falnak, egyre jobban közeledve felém. Még mennyire, hogy szerettem volna, mindennél jobban.

- Mennem kell - használtam ki a csengő hangját, és kibújva a karja alatt elfutottam. Tiszta hülyének és szánalmasnak éreztem magam, még az is megfordult a fejemben, hogy ezután szóba sem áll majd velem.

A terembe visszaérve leültem Taeyang mellé, Jonghyun meg kérdően meredt rám, de csak megráztam a fejem, hogy semmi gond. Pedig mekkora gond volt, teljesen rá voltam mozdulva Jonathanra, és ha az a csók megtörténik, tuti egyikünk sem ment volna be a következő órájára.

A nap hátralevő részében végigültem a maradék négy órát, amiken majdnem elaludtam, majd a Jisub által értünk küldött autóval hazamentünk. 

- Megyek leckézni - fogtam menekülőre a dolgot, mert nem volt kedvem magyarázkodni az ideges állapotom miatt.

- Tízkor megyünk! - kiabált utánam Jisub.

- Rendben - válaszoltam, és gyorsan bevágtam magam mögött az ajtót.

Ledobtam a táskát a számítógépasztal mellé, és leültem a székre. Annyira idiótán viselkedtem, hogy biztosra vettem, elvesztem a második olyan pasit is, aki iránt erős érzelmeket táplálok.

Az önsajnálatból a telefonom rezgése ijesztett fel. Mohón kaptam a készülék után, és Jonny neve láttán kis híján ki is ejtettem a kezemből, pedig csak egy SMS jött tőle. Remegő kezekkel nyitottam meg a kis borítékot, ami az üzenetét rejtette. Biztos arra fog kérni, hogy ne találkozzunk többet.

Kibumie, holnap reggel megint sétálj, az alagsorban várlak, beszélnünk kell!

Ennyi. Ezt írta, ezzel nem hogy segítve rajtam, hanem csak idegesebbé téve. Olyannyira kétértelmű volt a szöveg, hogy a sok gondolkodás alatt csak még jobban magam alá ástam, pedig nem is tudtam, mire gondolt. Vagy megszakít köztünk mindent, vagy bocsánatot akar kérni a viselkedéséért, nagyon reméltem, hogy a második lesz, mert az első után lefejeztem volna magam.

Tíz óra után már kint bóklásztunk az utcákon, amelyek ilyenkor szerencsére már elég kihaltak. Akik meg kimerészkednek az utcára, és nem lógnak ki a listánkról, mondjuk gyerekek és nők, azok már nem térnek haza. Soha nem értettem, hogy nem volt még botrány abból, hogy hetente több ember is eltűnik. Igaz, a démonok szétszóródva vadásznak az egész országban, világban, de akkor is.

A mi körzetünkben, azaz a város déli részén harmincan vagyunk. Ez legjobb esetben is minimum tizenöt ember, mivel a többiek nem mindig egyedül fogyasztanak el egyet. De a sárkányok és Jisub igen, rólam nem is beszélve, mikor kettő alatt meg sem állok, szóval durván harminc. Ezek között vannak fiatal egyetemisták, dolgozó és hajléktalan emberek is, még sincs tele a híradó eltűnt emberekkel.

- Nézzenek oda, kit látnak szemeim, csak nem a kéksárkány személyesen? - jött a hang a hátam mögül. Suga és Namjoon volt az. Ijedten néztem körbe, hogy merre hagyhattam Jonghyunt, de sehol sem láttam. Kellett nekem otthagyni enni. Próbáltam nem is figyelni rájuk, és továbbmenni, de valamelyik elkapta a kapucnim.

- Nem kell ennyire sietni, csak haverkodunk - rántott vissza, amitől a mellkasának csapódtam.

- Mit akartok? - löktem le magamról a mocskos kezét.

- Semmit, csak az iskolában a testőrséged miatt nem tudunk veled ismerkedni, most van rá alkalom - vont vállat.

- Én nem akarok veletek, szóval engedjetek el - dörmögtem olyan magabiztosan, amennyire csak tudtam, de még így is megremegett a hangom néha.

- Fiúk, ne zaklassátok szegény srácot - jelent meg egy magas, fekete hajú pasi is. Ijesztő volt, mégis nagyon jóképű és fura. Az utóbbit nem tudom megmagyarázni, de valamiért annak láttam, főleg, hogy a két srác egyből el is engedett.

- Csak haverkodtunk - nevetett Namjoon.

- Te vagy a híres kéksárkány, akiről a srácok meséltek? - fordult vissza felém, halvány mosollyal az arcán.

- Igen - válaszoltam kicsit rémültem. Fogalmam sem volt, kivel beszéltem.

- Huang Zitao vagyok - nyújtott kezet.

- Kim... Kibum - dadogtam el a nevem, de nem mertem érintkezni vele, ezért elutasítottam a gesztusát.

- Kicsit erősebb fiúra gondoltam, mikor hallottam, hogy Suga osztálytársa vagy, mondjuk arra az izmosra vagy a törpére. Na mindegy, nincs kedved csatlakozni hozzánk inkább? - kérdezte komolyra véve a dolgot.

- Én Jisubékkal vagyok - válaszoltam halkan, de Tao csak mosolygott.

- A rokonok fontosak, mi? Csak vigyázz, mert a herceg miattuk halt meg, és a következő is miattuk fog - nézett mereven a szemembe.

- A mostani nem fog, nem hagyom - váltottam magabiztos hangnembe, holott feleannyira sem voltam az, mint mutattam.

- Rólam csak rosszat hallhatsz, de hidd el, annyira azért nem úgy van. Namjoonék is jól érzik magukat, gondold majd át a saját és a herceg érdekében is. - Nem tudtam mit reagálni, csak némán álltam.

- Tao, takarodj el tőle! - jelentek meg Kris-ék. Tao... ő a másik csoport vezetője, a legnagyobb ellenség, én meg vele pofáztam.

- Nyugi, Yifan, csak beszélgettünk. Ha bántani akarnám, nem tartana semeddig - tette a kezét a vállamra, amitől olyan hideg futott át rajtam, hogy az már hihetetlen. Csak egyetlen dolgot nem értettem. Ha ő olyan rossz, és veszélyt jelent a hercegre, akkor miért nem akartam megtámadni? Őszintén szólva semmi olyat nem éreztem, hogy szembe kéne szállnom vele.

- Azt mondták, vedd le róla a mocskos kezed - jelent meg Jonathan is, és amikor mellém ért, elrántott Tao közeléből.

- Kris, vidd el innen, a többit elintézzük - szólalt meg Jisub is, Kris pedig engedelmeskedett neki. Megfogta a karom, a másikkal elkapta Jonnyt, és már csak az a rossz érzés maradt, amikor eltűnik a talaj.

- Ne menjetek ki, itt bent biztonságos. Apád dupla védelemmel látta el a házat, mikor ideköltöztem, meg Dreg is kint van - hadarta el gyorsan.

- Hova mész? - pislogtam nagyokat, mikor visszament az ajtóhoz.

- Estére kint maradok, biztos, ami biztos, Jonny majd veled marad - intett egyet gyorsan, majd bezárta maga mögött az ajtót. Jonny... pont vele nem szerettem volna lenni, kettesben pedig főleg nem. A sulis incidens után, inkább maradtam volna Taóval, még az sem tűnt annyira vészesnek.

- Megint kettesben maradtunk, Szépfiú – lépett egyből elém Jonathan, egyik kezét a vállamra téve.

- Jonny... - kezdtem el, de befejezni sem hagyta, egyből befogta a szám a sajátjával.

- A suliban hagytalak, de most már nem bírom – szakította meg addig a csókot, amíg elmondta a mondatát, majd folytatta, mintha mi sem történt volna. Én pedig egy percig sem ellenkeztem, sőt, örültem neki, hogy ezt tette.

33.RÉSZ

- Mondd el, ki az! - kiabált rám másodjára is a bácsikám, mikor egy árva szót sem ejtettem ki a számon. Nem tehettem azt, amit akart, hiszen pillanatok alatt vetett volna véget a már így is korlátozott szabadságomnak.

- Nem fogom - ráztam meg a fejem, ami neki nem igazán tetszett. Az életét féltette a legjobban, ebben tisztában voltam, talán még meg is ölt volna, ha a tudtára adom, hogy én vagyok a herceg. Nem mintha sok esélye lett volna, de egy óvatlan pillanatomban meglephetett volna egy gyilkos energiagömbbel, amivel legyengíthet annyira, hogy a második elől se tudjak kitérni, ami végezne velem. Tudnom kellett, hogy mi a terve a herceggel, mielőtt elmondom a kilétét.

- Kibum, ha Tao megtudja, vagy ha ő találja meg előbb, akkor abból hatalmas háború is lehet itt fent és az alvilágban egyaránt - érvelt maga mellett, de nem győzött meg. Taóról hallottam már tőlük szörnyű dolgokat, de akár túlozhattak is, ahogy a vámpírokkal is tették. Az igaz, hogy az ő faja unalomból is képes ölni, meg hogy kétszer annyian vannak, mint mi, de biztos voltam benne, hogy még így sem lehet annyira rémes. 

-Rajtam kívül senki sem tudja - mondtam csak ennyit, majd kimásztam az ágyamból, és kikerülve őket a fürdőbe mentem, hogy könnyítsek magamon, meg hogy ne jöjjön rá, hazudtam neki. Hiszen Kris, Eli, Sekyung, Taeyang és Jonathan is tisztában volt vele, hogy ki is vagyok. Mennyivel jobb lett volna, ha az első kettő tudná csak, és nem ennyien. Nem kéne attól tartanom, hogy mikor szólja el magát valamelyik. Ez részben Sekyungra és Taeyangra vonatkozik, mert Kris-éknek eszébe sem jutna, Jonny pedig nem ápol olyan viszonyt a démonokkal, hogy ilyen véletlenül is előforduljon.

- Kibum, ne szarakodj már, jogom van tudni, hogy ki a herceg! - állta utam a bácsikám, amikor visszamentem a szobámba.

- Jogod? - kérdeztem kisebb vigyorral az arcomon. Még hogy joga van... Komolyan leesett az állam ettől a szótól. - Mégis miért lenne? Hogy bezárd őt, vagy megölhesd, mielőtt ő tenné meg veled? Ugyan, Jisub, esélyed sem lenne ellene - röhögtem el magam hangosan. Néha annyira ostoba tudott lenni, hogy még Lucca is értelmesebbnek minősült mellette a maga hét évével.

- Neked mindegy lehet, hogy mit akarok vele kezdeni - vetette oda félvállról. 

- Így gondolod, Jisub? Ahhoz, hogy vele bármit is tehess, velem kell szembeszállnod. Ezt akarod? Hogy én tegyelek el láb alól? - komolyodtam el a végére, mert bár ő fontos személy volt a számomra, úgy éreztem, megtenném, ha más kiutat nem találnék. Biztos vagyok benne, hogy életem hátralevő részében átkoznám magam, de tudnia kellett, hogy mire vagyok képes.

- El vagy szállva magadtól, Key. Most gyenge vagy, nem lennél ellenfél - mondta gúnyosan, mintha nem is az unokaöccse lennék, hanem egy senki, akinek az életével úgy játszik, ahogy kedve szottyan. Ez nagyon felháborított, és akaratomon kívül vettem fel a kéksárkány alakom. Egyik kezemmel elkaptam a nyakát, és a falhoz szegeztem. A szemében látni lehetett a rémületet, bármennyire is próbálta elrejteni előlem. Nem akartam bántani, csak tudatni vele, hogy mennyire lebecsül. 

- Engedd el, Kibum! - szólt mellőlem Jonghyun, már ő is démoni alakban, de engem ő nem érdekelt. Lehet, hogy ha bántottam volna Jisubot, akkor ő is rám támadt volna, de erre nem került sor.

- Látod, nem számít, ki vagy, a herceg számomra az első, és ha egy rossz mozdulatot is teszel felé, felém, vagy bárki felé, aki fontos nekem, megöllek - engedtem el, változtam vissza, és hagytam ott. 

Míg leértem a földszintre, próbáltam lenyugtatni magam, nehogy Lucca megijedjen tőlem. Szerencsétlent így is megrémisztették a többiek, nem akartam, hogy bennem se bízzon meg.
A lépcsőfokokat számolva haladtam az étkező felé, valamennyire megnyugtatva az idegeimet. Sajnos ez az állapot nem tartott sokáig, mert az ajtóból csak annyit láttam, hogy Kevin és Sehun a kissrácot ugráltatja. Vele pakoltatták el az asztalról a tányérjaikat, majd küldték el a konyhába innivalóért, csak hogy ők jól szórakozhassanak. Nem is értem, hogy miért nem a személyzetnek szóltak, mikor azok ezért vannak fizetve. Donghae meg csak csendben ült és bambult ki a fejéből, őt legalább valamilyen szinten normálisnak és érettnek lehetett nevezni.

Lucca visszajött a pohár kólával, és remegő kézzel tette le Sehun elé, de egy kicsi kiömlött az asztalra.

-Normális vagy? - ugrott fel a helyéről, és kapta el szegény gyereket a karjánál. Lucca megszeppenve, szinte már sírva húzta össze magát.

- Véletlen volt - hüppögte.

- Kapsz egy maflást, és az is véletlen lesz - fenyegette meg Sehun. Nálam megint sikeresen robbant a bomba. Nem gondoltam volna, hogy ők is tudnak ekkora parasztok lenni, főleg az ilyen fiatalokkal. Egyre inkább csalódtam a körülöttem élőkben.

- Én meg a te véletlen maflásod után véletlenül eltöröm a karod - mondtam teljesen nyugodt hangon, kétszer is hangsúlyozva a szót. - Vedd le róla a kezed - néztem rá rideg arckifejezéssel, amit ő simán állt, de szerencsére Luccát elengedte.

- Ne védd a kis taknyot, Kibum. Attól, mert te bírod a rohadt kis vérszívókat, én ugyanúgy undorodni fogok a rohadékoktól, főleg a kis örököskétől, akire feláll a szerszámod - sziszegte fintorral az arcán. Kezdtem úgy érezni, hogy a házban mindenkinek elment a józan esze, és csak az üres koponya maradt meg a borítással.

- Sehun, ne baszd fel te is az agyam! Az előbb ugrottam neki Jisubnak, ne kelljen veled is balhéznom - fogtam meg a csuklóját, még mindig tartva a szemkontaktust.

- Srácok, ne veszekedjetek - szólt közbe Donghae, de nem nagyon foglalkoztunk vele.

- Mondd, hogy nincs igazam! Jisub rokona, kéksárkány, a herceget kéne szolgálnia, de a retkes vámpírokkal lóg. Fogadni mernék, hogy Jonathan már meg is kefélte - vigyorgott a képembe, és ennek köszönhetően repült át az asztalon. Az asztallapon levő dolgok szanaszét szálltak, Donghae és Kevin meg ijedten ugrottak fel a helyükről, és siettek hozzá.

- Mondtam, hogy ne kötekedj. Gyere - mosolyogtam rá Luccára, aki készségesen indult el előttem a nappaliba. Szerencséje volt, hogy nem fogta a kezem, mert Sehun hátulról rontott rám. Jisub álló kristálylámpáját sikeresen széttörtem, ahogy nekiestem. - Nem ártana jó modort tanulnod, Kibumie - ugrott megint nekem, és estünk át a kanapén.

- Fiúk, elég legyen! - kiabálta el magát a bácsikám. Lerúgtam magamról Sehunt, és feltápászkodtam a földről.

- Abbahagytam - emeltem fel a két kezem magam elé. Csakhogy a másik nem egészen így gondolta, mert egy jól irányzott rúgást intézett a gyomromba, aminek köszönhetően sikeresen kivágódtam a csukott üvegajtón. A szilánkok jó pár helyen megvágtak és megkarcoltak.

- Basszus, ezt nem így akartam - sietett ki mellém a hülye gyerek, miközben két üvegdarabot húztam ki a karomból, majd nem foglalkozva vele, a medence melletti csaphoz mentem, hogy lemossam magam egy kicsit.

- Tényleg bocsánat, kicsit elragadtattam magam - lépett hozzám.

- Semmi gáz - csaptam egy kicsit erősen hátba.

- Biztos? - kérdezte meglepődve.

- Dehogy az - ráztam meg a fejem, majd viszonozva a találatát, a medencében kötött ki. - Örülj, hogy már nincs rossz kedvem, különben fuldokolnál - mondtam még a végén, majd visszamentem a nappaliba.

- Minden rendben? - kérdezte meg Jisub is.

-Ja. Elmegyek lefürödni. Gyere fel velem, Lucca - intettem a srácnak, aki fülét-farkát behúzva sorolt be mellém.

- Biztos nem fáj? - kérdezte egészen halkan, de én azért elég jól hallottam.

- Csak karcolás az egész - borzoltam össze a haját.

- Bocsánat, hogy miattam verekedned kellett. – Na, ennyit arról, hogy ki az, aki nem viselkedik éretten. Lucca simán felülmúlja a ház összes lakóját.

- Semmi baj, amúgy sem keltem ma fel valami jól, legalább levezettem a felesleges feszültséget.

A szobámba visszaérve a kissrácot leültettem az ágyamra, én meg tiszta ruhákat elővéve mentem a fürdőbe, hogy lemossam magamról a vérem. Nem mondom, hogy kellemes érzés volt átrepülni az üvegen, de annyira nem volt vészes, mintha ez egyszerű emberként történt volna velem. A barom Sehunra sem haragudtam már annyira a hülye beszólása miatt, de úgy gondoltam, azért tudnia kell, hogy hol helye. Eszem ágában sem volt megölni a haverjaimat és családomat, maximum ha mást nem tudnék tenni.

Eddig leszartam a hercegesdit, inkább hagytam volna, hogy eltegyenek láb alól, mint én bántsam őket, de ez valamiért megváltozott. Saját magamat is sikerült meglepnem a bácsikámnak mondottakkal, de komolyan gondoltam, azt hiszem.

Miután végeztem, és leragasztottam a karomon és a nyakamon a sebeket, visszamentem Luccához, aki még mindig a helyén ült, kezében a sárkányplüssömmel.

- Kibum, nem szabad elmondanod a bácsikádnak, hogy te vagy a herceg - nézett rám olyan arccal, ami egy kicsit ijesztő volt. - Amint megtudja, el akar kapni, és meg akar ölni, hogy ő életben maradhasson. Szerintem nem foglalkozna azzal, hogy te vagy az, csak saját maga érdekli - dögönyözte Drennyt beszéd közben. Nekem az állam a földig esett, és a szemeim is kikerekedtek. Ki a halál ez a gyerek?

- Te... ezt honnan... veszed - nyaltam végig a kiszáradt számon, miután eldadogtam a mondatot.

- A vámpíroknak vannak bizonyos képességeik, én hallom a gondolatokat, bár nem nagyon szoktam használni, általában magától kapcsol be, főleg nálad - mesélte, le sem véve a szemét rólam.

- Értem. Akkor... menjünk vásárolni neked pár ruhát, mert ez rémes - próbáltam visszarendezni a gondolataimat, és nem foglalkozni azzal, amit mondott. Persze nem sikerült, mert a nap folyamán többször is eszembe jutott, és biztos ő is tudta ezt.

- Menjünk - mosolyodott el végre, így én is lazábbra vehettem a testtartásom. Még felhívtam a taxiszolgálatot, utána mentünk le.

- Ti hova mentek? - kérdezte Jisub a bejáratnál, amikor a cipőnket húztuk fel. Gondoltam, hogy meg fogja kérdezni, mert lassan a WC-re is felügyelettel kellett kimennem.

- Elviszem Luccát vásárolni, majd jövünk - válaszoltam neki, de az arckifejezésén lehetett látni, hogy mennyire nem tetszik neki.

- Jonghyun megy veled - mondta kisebb töprengés után, de most én mutattam ki a nemtetszésemet.

- Felejtsd el. Ma egyedül megyek, nem kell bébicsősz. Fényes nappal van, és a plázában amúgy sem fognak nekem rontani, sem a taxiban. Felejtsd el - néztem rá mereven, aztán a srác kezét megfogva otthagytuk őket, és elindultunk a kapu felé, ahol már várt a megrendelt taxi. A tömegközlekedést azért nem mertem bevállalni, nekem is volt józan eszem, nem akartam felesleges cirkuszt.

- Ezt, ezt, ezt meg ezt menj, és próbáld fel, jó? - nyomtam Lucca kezébe pár ruhát, és a próbafülkéhez vezettem.

- Itt maradsz, ugye? - toporgott félénken előttem.

- Nem megyek sehova - feleltem nyugodtan.

- De itt, az ajtó előtt - mutatott oda, ahol álltam. Szegény kicsit megijedt a sok embertől, akik körülöttünk mászkáltak, ezt már akkor észrevettem, mikor kiszálltunk az autóból.

- Meg sem moccanok - mosolyogtam rá, ő pedig végre bement öltözni.

Szerettem Luccát nagyon. Olyan volt nekem, mint egy kistestvér, akire vigyázni kell, szeretni és egyengetni az útját. Régen én is mindig szerettem volna egy igazi bátyót, akire felnézhettem, imádhattam és idegesíthettem, de nem volt ekkora szerencsém. Be kellett érnem Jonghyunnal, aki meg átkapcsolt paraszt módba. Pedig ő olyan volt nekem, még ha csak egy kicsivel is idősebb nálam. Nagyon hiányzik az a baromarcú, boldog lennék, ha megint minden normális lenne közöttünk.

- Kibum - szólt a kissrác, aki immár a teljes új felszerelésében állt előttem. Nagyon jól állt neki a ruha, elmehetett volna mini modellnek is akár.

- Nagyon csinos vagy - mondtam büszkén.

- Csinosak a lányok szoktak lenni - nevetett félhangosan.

- Tényleg... akkor nagyon... mi szeretnél lenni? - kérdeztem meg tőle, mert hirtelen semmi sem jutott eszembe. Még mindig Jjong járt a fejemben.

- Vagány vagyok, vagány kissrác - tette csípőre a kezét, és próbált szigorúnak tűnni, de megint elnevette.

- Az vagy. Gyere, veszünk még - fogtam meg a kezét, majd a pénztárhoz mentünk fizetni. Az első boltnál fel sem tűnt, hogy kevesebbet fizettem, a másodiknál már igen. Az üzlet előtt álltam, és a blokkot nézegettem. Mindennek csak a felét fizettem ki, mikor nem is volt leárazás.

- Szépfiú, hát ti? - jelent meg előttem Jonathan. Egy pillanatra fel sem fogtam, hogy ő az, mert úgy álltam, mint aki karót nyelt.

- Jonny - kapartam össze magam, és gyorsan megöleltem, mélyen belélegezve az illatát. Imádtam.

- Jó látni téged. És te ki vagy? - guggolt le Luccához, aki a két kisebb szatyrot szorongatta, nálam volt a másik hat.

- Lucca vagyok - nyújtott kezet, amit a másik szívesen fogadott.

- Én meg Jonathan, de csak Jonny - rázták meg egymás kezét. - Vigyáztál rá? - biccentett felém a vámpír.

- Igen - helyeselt a pöttöm.

- Mit csináltok? - fordult vissza felém.

- Vásárolunk, kell neki új ruha. Csak nem értem, hogyan fizethettem eddig mindkét boltban feleannyit, mint kéne - panaszoltam el neki is a legnagyobb gondomat. Más örülne, ha ilyen történne vele, én meg kiakadtam rajta.

- A pláza tulajának a rokona vagy, más szóval protekciós - magyarázta el a helyzetet, és így máris minden világosabb lett.

- Jonny, te is vigyázol Key-re? - rángatta meg a kabátja ujját, hogy figyeljen rá.

- Mindennél jobban - kacsintott egyet Jonny, mire Lucca lejjebb húzta magához, majd súgott neki valamit. Gondolom, kényes dolog lehetett, mert még a vámpírom is elvörösödött egy kicsit.

- De ő is - ezt már hangosan mondta, de én így sem értettem, miről van szó.

- Biztos vagy benne? - kérdezte komolyan, Lucca pedig bólogatott.

- Hallottam - erősítette meg szavakkal is. Én csak kapkodtam a fejem, és próbáltam képbe kerülni, de nem igazán ment.

- Miről van szó? - szóltam bele a beszélgetésükbe.

- Semmiről. Amúgy Jonghyun követ titeket - mondta Jonathan, elterelve a témát másfelé.

- Ja, tudom - sóhajtottam lehangoltan. Már akkor éreztem a jelenlétét, mikor az első próbafülkénél vártam Luccára, de próbáltam nem rá koncentrálni. Gondolom, most, hogy megjelent mellettem Jonathan, elátkozza a pokolig.

- Jobb, ha megyek szerintem - készült elmenni tőlünk, de én elkaptam a karját, és visszahúztam magam mellé.

- Maradj, kérlek - motyogtam a padlót bámulva.

- Felhergelni vagy féltékennyé tenni akarod? - kérdezte sunyi mosollyal, de egyik sem talált. Persze, volt bennem olyan, hogy meg kellene próbálnom, de Jonghyunt egyáltalán nem érdeklem.

- Én csak szeretnék veled lenni egy kicsit - mondtam ki hangosan, ami a fejemben volt. Igazat mondtam neki, szerettem a társaságát.

- Ebben az esetben maradhatok. Merre tovább? - kapott ki a kezemből négy szatyrot.

- Vidámparkba megyünk - ismertettem vele az úticélt.

- Ez egy remek ötlet - lelkesedett be teljesen. - Amúgy mi történt veled, hogy tele vagy ragasztva? - állt még meg egy pillanatra, hogy feltegye ezt a kérdést.

- Hát úgy kezdtem a reggelt, hogy veszekedtem Jisubbal, aztán még Sehunnal is verekedtem egyet, aminek az lett a vége, hogy kiestem az üvegajtón, és szétvágtak a szilánkok, de nem vészes – mosolyogtam, miközben beszéltem. Egyáltalán nem tartottam viccesnek a szitut, mégis nevetnem kellett, talán azért, mert Jonathan aggódott értem.

- Minden világos - rendezte le ennyivel a dolgot, aztán végre elindultunk.

Megint a taxi mellett döntöttünk, habár ott volt velünk egy erősnek nevezhető vámpír is. Jonny beült előre, mi Luccával meg hátra. Az utat csendben tettük meg, és ez nem is zavart, mert legalább gondolkozhattam kicsit, még az sem volt gond, hogy Lucca lehet, végigkövette az egészet.

De csak Jonghyun és Jonathan járt a fejemben. Jonghyunról nem tehettem, ő mindig téma volt nálam, talán a sok együtt töltött idő vagy a hozzá fűződő érzéseim miatt. Próbálkoztam kiszeretni belőle, utálni és elfelejteni, de nem ment, és talán nem is fog. Túl fontos volt nekem. Jonathan meg, hát vele is ugyanez a helyzet. Napról napra, óráról órára egyre jobban megkedveltem, és nem tagadhattam magamnak sem, hogy kezdtem érezni valamit iránta. Lassan ugyanarra a szintre jutott, mint a hülye Jjong, és csak remélni tudtam, hogy ő nem lesz velem más.

- Megjöttünk - lökött meg egy kicsit a mellettem ülő kissrác. Jonathan kifizette az utat, annak ellenére, hogy nem akartam, aztán elmentünk jegyet venni. A hétköznapnak köszönhetően nem voltak sokan, ezért a sor sem volt hosszú.

- Mire üljünk fel először? - kérdeztem a fiúkat, akik lelkesen nézegették a választékot a táblán.

- Óriáskerék! - hangzott egyszerre a válasz. Miért is ne azt választották volna, amire egyáltalán nem volt kedvem felülni.

- Remek - sóhajtottam lehangoltan, mégis beálltam velük a sorba. Utáltam a magasban lenni, kiskorom óta tériszonyos vagyok. Fogalmam sincs, Dreg hátára hogyan ülök fel egyszer, maximum leszédülök róla.

A kilátás fentről csodaszép volt. Ezt persze csak azután tudtam megállapítani, hogy kinyitottam a szemem. 

- Nagyon szép - hápogtam a combomat szorongatva.

- Te is az vagy - nézett ki mellettem Jonny. - Ne félj ennyire, lazulj el - fogta meg a görcsösen kapaszkodó kezem, ami miatt szépen el is vörösödtem, a gyomrom pedig összeszorult.

- Zavarba hozol - haraptam be a szám.

- Csak az igazat mondtam - kulcsolta össze a kezeinket, ahogy a szerelmesek szokták.

Nehezen mertem csak elfogadni, hogy a vámpír, aki kedvesebb velem, mint bárki, meleg. Először csak reménykedtem benne, de a becenév, amit adott, és ezek a gesztusok meg mozdulatok ezt bizonyítják. De mi lenne, ha összejönnénk? Eljátszanánk a modern Rómeó és Júliát, mert mindkettőnk klánja utálja egymást? Lenne ennek bármi értelme? Engem Jisub ez első percben ítélne örök házi őrizetbe, vagy zárna a szobámba. Jonnyval nem tudom, mi lenne, ő sosem beszél az apjáról, vagy a többi vérszívóról.

- Jonny, utána menjünk, lőjünk valami nagyot Kibumnak - fordult meg az ülésen Lucca, amin eddig térdelt.

- Benne vagyok - csapott bele a gyerek kezébe. Nagyon aranyosak voltak együtt.

- Ti most lányként kezeltek engem? - vontam kérdőre őket nevetve, a két fiú mégis csendben nézett.

- Hááát... elég lányos fiú vagy - mondta halkan Lucca.

- De egy nagyon aranyos és kedves lányos fiú - tette hozzá a véleményét Jonny is.

- Akkor vigyázzatok, nehogy egy ilyen fiú győzzön le titeket, mert az ciki lenne - kacsintottam, majd kiszálltam a fülkéből, ami végre földet ért. Egyáltalán nem sértődtem meg. Imádtam a két lököttel együtt lenni, és szerencsére Lucca is nyitottabb lett egy kicsit felém.

Végül a délután is nagyon jól eltelt. Én nyertem a lövészpárbajt Jonny ellen, ha a találatok számát nézzük, ha az ajándék értékét, akkor meg ő, mert kilőtt nekem egy hatalmas plüsst, és Luccának is egy kisebbet.

- Hazafele már nem jövök veletek, nehogy cirkusz legyen belőle. Holnap találkozunk a suliban- mondta Jonathan, amikor eljött a búcsú ideje. Nem akartam, hogy elmenjen.

- Velem lesz Jonghyun - emlékeztettem a számára kellemetlen tényezőre.

- Nem baj. Na, szia, kis haver, majd találkozunk még - fogtak ismét kezet, mint valami úriemberek.

- Vigyázz Kibumra, sokan akarják bántani - nézett hol rám, hol a vámpírra.

- Ígérem. Key, köszönöm ezt a napot, majdnem olyan volt, mint egy randi, csak hármasban - húzott oda magához, mielőtt megszólalhattam volna. 

- Jobban teszed, ha elengeded, vámpír - rontotta el a hangulatot Minho.

- Ezt majd ő eldönti - mondta nyugodt hangon Jonny, aki még mindig a vállamon nyugtatta a kezét.

- Megmondtam, hogy az ő és a te érdekedben kerüld el, nem? Nincs jóban a két faj - oktatta ki Minho.

- Ezt pont te mondod, aki jelenleg is egy angyallal sétál nyilvánosan? A vámpírokkal még mindig jobb a kapcsolatunk, mint velük - böktem a bátyám felé. Tiszta idióták voltak, hogy ennyire leszartak mindent, csak hogy együtt lehessenek. Az egyetlen, amiben mindkét faj egyetért, hogy nem lehetünk együtt velük. Persze sokan nem foglalkoznak vele, mint apám is, meg a nagyapám és sorolhatnám, de a herceget szolgáló démonokra nézve ez szigorú parancs, mert a kéksárkány árulónak vélheti. Ugyanis Taemin annak a fia, aki megölte a herceg elődjét, és vagy Minhót használja ki információszerzéshez, vagy a démon is egy áruló, aki ellene van.

- Csak azt nem értem, Jonghyun miért nem avatkozott közbe?

- Azért, mert tudja, hogy nincs értelme, azzal vagyok, akivel akarok - néztem komolyan Minhóra, aki csak a fejét ingatta.

- Akkor majd én teszek róla, hogy ne legyél ezzel - fintorgott Jonathan felé.

- Csak nyugodtan... és akkor te át leszel helyezve egy másik országba, mert sajnos nem bírod elfelejteni Taemint. Tudod jól, hogy erre allergiásabb a bácsikám, mint rám és Jonathanra - fenyegettem meg burkoltan, hogy vegye az adást, velem nem éri meg szemétkedni.

- Öcsi, nyugodj már le. Minho nem tesz semmit, csak a szája nagy. Megyünk is, öcskös - kacsintott egyet rám Taemin, majd kikerültek. Ő is nagyon bunkó lett, de csak azért, mert tudja a rendet köztünk. Hiszen megmentette az életem a vizsga után, és ha utált volna, nem lennék életben.

- Megint miattam veszekedtél - fordult vissza felém Jonny.

- Szerintem fogok is még párszor - mosolyogtam rá, hogy ne érezze magát annyira rosszul.

- Mi lenne, ha valamelyik nap, meginnánk kettesben valamit? - Kettesben? Komolyan randira hívott, engem? Azt sem tudtam, mit reagáljak, sírjak, nevessek, fussak el, vagy ugorjak a nyakába. Végül csak pislogtam, és tátogtam, mint egy guppi. Ebben az utóbbi időben nagyon jó lettem.

- A válasza igen, csak lefagyott a rendszer - válaszolt helyettem nevetve Lucca, amiért hálás voltam.

- Ennek örülök. Vigyázz magadra, Szépfiú - nyomott puszit az arcomra, és egy integetés után otthagyott minket.

- Kibum, szerelmes vagy - térített vissza ezzel a mondatával Lucca.

- Dehogy vagyok - kezdtem el ellenkezni.

- Annyira nem, mint Jonghyunba, de Jonnyt is szereted - folytatta a mondókáját. Luccának felesleges lett volna hazudnom, hiszen akármikor olvashatott a gondolataimban, amik simán elárultak.

- Indulhatunk? - lépett hozzánk Jonghyun.

- Egyedül is hazatalálunk - vágtam hozzá egy kissé bunkó hangnemben.

- Lucca nem velünk jön, ő az alvilágban van - mutatott a gyerekre, aki helyeslően bólogatott.

- Nem Jisubnál laksz? - néztem rá meglepetten, ő pedig a fejét rázta.

- Eunhyukkal és Heechullal vagyok, ők nagyon jó fejek velem - mosolygott, amikor kimondta a két srác nevét. Őket nem ismertem annyira, csak annyit tudtam, hogy Donghae-val szoktak lógni, de rosszat még nem hallottam róluk.

- El tudsz ennyi cuccal egyedül teleportálni? - kérdeztem a sok szatyor és a plüss miatt, amit ő is ugyanúgy a kezében szorongatott, mint én.

- Igen, köszönöm a ruhákat - jött közelebb, és félig megölelt.

- Nagyon szívesen, majd legközelebb is megyünk valahova - simogattam meg a feje búbját.

- Legközelebb Jonathannal menj kettesben - vigyorgott Jjongra. Kis gonosz kölyök.

Még megvártuk, amíg elteleportál, majd mi is elindultunk a taxihoz. Reménykedtem, hogy a másik előre fog ülni, de inkább mellém telepedett be, aminek kevésbé örültem. Nem akartam vele beszélgetni, ilyen közel kerülni hozzá meg főleg nem. 

- Jól érezted magad? - kérdezte, miután megadta a címet a sofőrnek.

- Minek teszel fel olyan kérdést, amire te is tudod a választ, hiszen nagyon jól láttad? - feleltem kérdéssel a kérdésre.

- Én csak próbálok normálisan beszélgetni, mint régen. Miért nem próbálunk meg megint olyanok lenni? - sóhajtotta lemondóan. Ezzel sikerült meglepnie.

- Tudnál velem úgy viselkedni azok után, hogy tudod, meleg vagyok, és szerelmes voltam beléd, Jonghyun? - nem néztem rá, mert így sokkal egyszerűbb volt megkérdezni tőle. Természetesen én is azt szerettem volna, ha helyreáll a kapcsolatunk, de szerintem azzal már elkéstünk. Amikor még mindig nem válaszolt, felé fordultam. - Mert én már nem biztos, hogy a felajánlásod után tudnék - tettem még hozzá.

- Ha meg sem próbálom, nem tudhatom, mire vagyok képes. Nem örülök, hogy pont az a srác jön be neked, de ma sem akadályoztam meg, hogy találkozz vele. Jisub ezért megöl majd, ha tudomást szerez róla, de nekem megérte - motyogta félhangosan, ki sem mondva a vámpír szót a sofőr miatt.

- Miért nem? - faggattam tovább.

- Mert ma olyan voltál vele, mint velem régen. Jó volt látni, hogy őszintén mosolyogtál a társaságában. A másik ok pedig az, hogy pár hét múlva lesz Sekyung születésnapja, és megbeszéltük, hogy azon a napon kérem meg a kezét - nézett a szemembe, figyelve a reakciómat. Eljegyzi a csaját, ami annyit jelent, hogy köztünk már tényleg nem lehet semmi, maximum barátság. Teljesen letaglózott ez a hír, és ha egyedül lettem volna, simán sírva fakadtam volna. Ha ez megtörténik, végleg elveszítem Jonghyunt.

- Gratulálok, örülök neki - erőltettem vigyort a képemre. Nem akartam, hogy lássa, mennyire megviselt a hír, inkább egyszerűen az arcába hazudtam. Jegyezze csak el nyugodtan a barátnőjét, nincs szükségem rá, nekem ott van Jonathan, aki sokkal jobb pasi nála. Így elfelejteni is könnyebb lesz majd, és talán kevesebbet fogok szenvedni is miatta.

- Köszönöm. - Csak ennyit tudott mondani, mert amint megállt az autó a kapu előtt, én kivágtam az ajtót, és elindultam meg sem várva. Ugyan, kit akarok becsapni? Gyűlöltem Jonghyunt, hogy ezt teszi, és még ilyen nyugodtan az orrom alá is dörgöli, mikor tudja, mit éreztem, érzek iránta.

- Így lesz a legjobb, Kibum - szólalt meg a fejemben Dreg mély hangja. 

- Ne most, Dreg, kérlek - mondtam hangosan, nem foglalkozva azzal, hogy Jjong mellettem lépdel.

- Te is tudtad, hogy ez be fog következni, nem? Lépj túl rajta, és azzal foglalkozz, aki veled is foglalkozik - mondta tovább, annak ellenére, hogy nem akartam.

- Tudom, de majd később beszéljünk.

- Kivel beszélsz? - vonta fel a szemöldökét Jonghyun.

- A hanggal a fejemben - válaszoltam neki ingerülten.

- És Dregnek hívják. Nem zavar, hogy beszél hozzád? - faggatott tovább.

- Nem, mert ő megért engem. Egyéb valami? - mordultam rá.

- Igen, ne haragudj rám, kérlek. Szeretnék ismét jóban lenni veled, még ha a vámpírral maradsz is - fogta meg a vállam, ezzel megállítva.

- Nem tudom, majd alakul - löktem le magamról a kezét, és haladtam a ház felé.

Szerencsére az út további részén csendben maradt, és sétált mellettem. Eszméletlen helyes volt még mindig, de nem akartam bámulni, hiszen menyasszonya lesz, minek kínozzam magam? Inkább magamhoz szorítottam a nagy plüsst. Jonny mellett a helyem, őt érdeklem, és engem is ő.