31.RÉSZ

- Srácok, most ne ezzel foglalkozzatok, mert itt van Jisub - figyelmeztetett Kris. - Itt a ruhád, öltözz, és gyere ki - dobta a kezembe a cuccomat, és otthagyott.

- Mondták már, hogy édes vagy részegen, szépfiú? - kérdezte Jonathan, miközben a nadrágját húzta fel. Este azt hittem, hogy csak viccből nevezett úgy, de most is így hívott.

- Nem - válaszoltam halkan, mert zavarban voltam előtte. Mindketten felső nélkül álltunk az ágy szélénél, de nekem messze nem volt olyan szépen kidolgozott izomzatom, mint neki. Ez a pasi tényleg a megtestesült tökéletesség volt, egy apró hibát nem lehetett rajta találni.

- Azért este megleptél, amikor egy párnával a kezedben befeküdtél mellém. Hirtelen azt sem tudtam, mit kezdjek a helyzettel -beszélt tovább, még mindig nem öltözve, ezzel engem kínozva.

- Nem tudok egyedül aludni Krisnél, múltkor Dreggel voltam - kaptam magamra a pulóverem, és kisiettem a szobából. Utáltam magam, hogy tetszett Jonny. Mert kinek ne tetszene?

- Jó reggelt, Kibum - köszönt Jisub a nappaliban.

- Neked is. Miért vagy itt? - néztem rá kérdően, mivel soha nem jött utánam Krishez. Tudta, hogy nála biztonságban vagyok, ezért nem foglalkozott a dologgal.

- Szerinted? Küldtél egy nyamvadt SMS-t, hogy nem jössz haza, Krisnél alszol. A többit meg a srácok mesélték el.

- Nem akartam találkozni velük, a végén olyat tettem volna, amit később biztos megbánnék. A saját érdekükben tettem - feleltem őszintén.

- Jonghyunt elég szépen elláttad, sziklához dobálni nem a legjobb ötlet - csóválta rosszallóan a fejét.

- Az ő hibája volt, nem kellett volna idegesítsen, ha tudta, hogy Minho és Taemin mennyire felzaklattak - vontam vállat, és próbáltam nem emlékezni arra a két szemétre.

- Jó reggelt - lépett be Jonny is, a bácsikám szeme meg a tízszeresére nőtt.

- Ez mit keres itt, Kris? - vonta kérdőre a dokimat, aki nagyon is jól tudta, hogy ebből cirkusz lesz. A bácsikám ki nem állhatta a vámpírokat, Jonathant meg főleg. Kézzel-lábbal ellenezte a barátságunkat, és ennek nem egyszer hangot is adott.

- Kibummal volt, vigyázott rá, amíg dolgoztam - válaszolt nyugodt hangnemben Kris.

- Nem engedheted őket többször találkozni! Remélem, világos voltam - sziszegte mérgesen, hol a vámpírra, hol rám nézve.

- Én szeretek Jonathanel lenni, nem tilthatsz el, ezt már mondtam - szóltam bele én is a témába.

- Menj öltözni, ezt otthon beszéljük meg! - parancsolt rám a cipőm felé mutatva. 

- De Jisub… - kezdtem volna el nyafogni, de esélyt sem adott rá.

- Indulj! - folytatta a parancsolgatást.

- Szia - mentem oda Krishez, és megöleltem.

- Viselkedj rendesen, ne ellenkezz mindenben - motyogta a fülembe. Mikor elengedett, csak azért is odaléptem Jonnyhoz.

- Szia, köszi mindent - néztem a gyönyörű szemeibe.

- Nincs mit, szépfiú - húzott magához, majd valamit a zsebembe tett. - Este beszélünk - suttogta, és egy puszit nyomott az arcomra.

- Szia - nyöszörögtem, és elmentem a lábbelimhez, hogy gyorsan felhúzzam. Mielőbb ki akartam kerülni a házból, mert az arcom valószínűleg a paradicsom és a rák színeiben tündökölhetett.

A hazafelé vezető úton egy szót sem szóltunk egymáshoz Jisubbal, de látszott rajta, hogy a téma nincs lezárva. Ismerve őt, már ki is találta a legjobb büntetést számomra. Nem igazán értettem, hogy miért gyűlölte a vámpírokat ennyire, de eldöntöttem, hogy kiderítem majd, ha eljön az ideje.

- Menj be! - szólt rám mérgesen, mikor leparkolt a bejárat előtt. Szó nélkül tettem, amit követelt, bár semmi kedvem nem volt hozzá. Igazságtalannak tartottam, hogy ilyen hangnemben beszéljen velem, csak mert egy számára nem szimpatikus személlyel haverkodom. De legalább nem volt annyira mérges, mint apám, amikor Minhóékkal voltam.

- Te mit keresel itt? - néztem végig Jonghyunon, aki az étkezőben ült, ahelyett, hogy iskolában lenne.

- Nem engedtem ma suliba - válaszolt helyette Jisub.

- Nekem mindegy - rándítottam meg a vállam, és készültem ott hagyni őket.

- Ülj le - mutatott Jisub az egyik székre, de én kettővel arrébb foglaltam helyet, mert nem akartam Jjong közelében lenni. - Mától Jonghyun felelős érted, mindenhol veled lesz, és te azt csinálod, amit mond - mondta ellenállást nem tűrő hangon. Lesápadva meredtem a bácsikámra, és imádkoztam, hogy rosszul halljak, különben felakasztom magam.

- Te most szívatsz? - pislogtam nagyokat, és már a sírás kerülgetett. - Pont vele? Nem akarok vele lenni, erre te ezt teszed? Van egy halom démon, miért ő? - akadtam ki teljesen, és átkoztam az egész napot. Vissza akartam menni Krishez és Jonathanhez, mert velük legalább tényleg jól éreztem magam. Jisub amióta megtudta, hogy kéksárkány lettem, teljesen rám szállt, és mindentől védeni akart, de legalább megértettem, hogy miért nem tudhatja, hogy én vagyok a herceg. Akkor képes lenne bezárni a pincébe.

- Ne feleselj, Key. Ez a te érdekedben van - próbált higgadtan beszélni, habár a kezei ökölben voltak. - Nem akarom, hogy a vámpírral lébecolj, értsd meg, hogy veszélyes.

- Nem az, ő a haverom, és nem árul el, mint egyesek - céloztam Jonghyunra és Minhóra.

- Hagyjuk ezt az értelmetlen beszélgetést, vigyáznom kell rád - tudta le a részéről a témát.

- Remélem, azzal tisztában vagy, hogy te is a listámon vagy. Csak azért vagy életben, mert a herceg ezt akarja - sziszegtem dühösen, és ezt akár fenyegetésnek is betudhatta. Láttam rajta, hogy kicsit elsápadt, és még nyelt is egyet, pedig tisztában volt vele, hogy ez vár rá. Kris mondta, hogy a herceg az egyetlen dolog, ami eddig visszatartott a bácsikám megölésétől, de szerintem lényegtelen lenne, mikor végzek vele, hiszen mindkettő én vagyok.

- Takarodj a szobádba, és Jonghyun bármit megtehet, hogy megakadályozza a vele való találkáidat! - kiabálta a képembe. Egy fintorral az arcomon fordítottam neki hátat, és elindultam a szobám felé. Félt tőlem, ezt akárki megmondhatta volna. Hiába volt ő a fejedelem, az erőm magasan az övé fölé emelkedett, így biztosítva a győzelmem.

- Kibum, ő csak jót akar neked - állított meg a szobám előtt Jjong.

- Ne szólj hozzám - löktem le a kezét a vállamról, majd becsaptam az ajtót. Senkihez sem volt kedvem, úgyhogy vettem elő tiszta ruhát, és a fürdőbe mentem, ahol elkezdtem engedni vizet a kádba. Mennyivel jobb lett volna, ha akkor nemet mondok Dongwoo-nak, és halott lennék.

- Kibum! - jött a szobámból a hang.

- Tűnj a szobámból! - kiabáltam ki neki a fürdőből, éppen az ingemet gombolva. Mennyivel szebb volt, amikor Jonny hámozta le rólam...

- Csak ellenőriztem, hol vagy - morogta kintről.

- Amerikában, hol máshol - fújtattam mérgesen. - Kimennél a szobámból? - nyitottam ki az ajtót, és a folyosó felé mutattam.

- Beszéljük meg - próbált hatni rám.

- Felejtsd el - léptem vissza, hogy elzárjam a vizet. - Fürödni szeretnék - mutattam a habbal teli kádra, majd a kigombolt ingemre.

- Én meg beszélgetni - akadékoskodott tovább.

- Jó, akkor beszélj, de előre szóltam, hogy fürdeni fogok - vettem le magamról az inget, majd kicsatoltam az övem, de ő meg sem moccant. Próbáltan leplezni a zavarom, ezért hátat fordítottam neki, és levettem a gatyám meg a zoknim is.

Újra megfordultam, hátha kimenekült, de ő csak megmerevedve figyelt. - Tényleg nem mész? - kérdeztem meg utoljára.

- Nem - mondta halkan. Bosszúsan beletúrtam a hajamba, majd megint megfordultam, és egy nagy levegőt véve az utolsó ruhadarabtól is megszabadultam, majd bemásztam a kádba. Kicsit cikis volt, hogy mindezt Jjong szeme láttára csináltam, de csak a fenekem látta, az meg nem nagy dolog.

- Végre - feküdtem nyakig a sok habba, ami szerencsére mindent takart.

- Neki is ilyen látványban volt része? - nézett fintorogva rám.

- Először is, ehhez semmi közöd. Másodszor, csak nem zavar? - húztam fel vigyorogva a szemöldököm. Egy pillanatra úgy nézett ki, mintha féltékeny lenne. De ugye, az lehetetlen, mert ő a csaját szereti.

- Kint megvárlak - fújtatott a végén, és egyedül hagyott. Nagyokat pislogva néztem a csukott ajtóra, mert nem értettem ezt a kirohanását. Tisztára meg tudott zavarni.

A majdnem egy órás fürdőzés után sem lett jobb kedvem. Tudtam, hogy Jonghyun kint vár, aminek még mindig nem örültem, és a vámpírom is hiányzott. Ennek ellenére kikászálódtam a kádból, és felöltöztem. 

- Azt hittem, belefojtottad magad a vízbe - mondta unottan a kanapémon ülve Jonghyun. Nem hiszem el, hogy képes volt a szobámban maradni, mikor háromszor is kizavartam.

- Sajnálatodra nem történt meg - fintorogtam, és kifeküdtem az ágyamon.

- Megint hülye vagy. Most akkor beszélhetünk? - állt fel, és jött oda hozzám.

- Ha meghallgatlak, utána békén hagysz? - kérdeztem türelmetlenül, mire bólintott.

- Tudom, hogy haragszol rám, amiért kerültelek, meg minden, és szeretnék bocsánatot kérni - kezdte el a monológját, amit unottan hallgattam. Bármennyire is akartam, ő már nem az a Kim Jonghyun volt, akivel együtt ökörködtünk a suliban. Az, hogy démon lett, sokban megváltoztatta, és számomra nem jó irányba. Meg Sekyung is itt volt, aki csak úgyszintén elvette tőlem, de ez nem az ő hibája. Ha más lány lenne, akkor is ez történt volna.

- Remek, megtetted - fordultam felé vigyorogva.

- Kibum...

- Várj, keresnek - vágtam közbe, és kihalásztam a telefonom a zsebemből. Egy ismeretlen szám hívott. - Halló? - vettem fel, és vártam.

- Szia, szépfiú - szólt bele a másik végén Jonathan.

- Szia - derültem egyből jókedvre, amit Jjong értetlenül figyelt.

- Minden rendben? - kérdezte.

- Jonghyunnal beszélgetek - feleltem röviden.

- Kibékültetek? - kezdett el faggatózni, és kicsit idegesebb lett a hangja. Gondolom, ő is tudta Kristől, hogy bele voltam zúgva.

- Nem, apám rám sózta, hogy ne tudjunk találkozni - motyogtam kedvtelenül.

- Értem, akkor este beszélünk majd. Szia, puszi - cuppantott egyet a végén.

- Puszi, hiányzol - sóhajtottam a végén.

- Te is. Szia - szólt még bele, majd bontotta a vonalat. Boldog mosollyal az arcomon dőltem újra hátra, mint egy szerelmes tinilány. Lány mondjuk nem voltam, és szerelmes sem biztos, de Jonny megdobogtatta a szívem.

- Teljesen elvette az eszed az a barom - fújt mérgesen Jonghyun mellettem. 

- Ne barmozd.

- Tudod, miért utáljuk egymást? - tette fel a milliós kérdést.

- Nem - ráztam meg a fejem.

- Mert a kis szerelmed apjáék húsz éve megölték a bácsikád menyasszonyát. Ők azt mondják, nem direkt volt, mert a fiatal, átváltoztatott vérszívók nem tudnak különbséget tenni ember és más lény közt. Jisub viszont biztos benne, hogy direkt, parancsra tették... ezért áll a háború - mesélte.

- Ez akkor sem Jonny hibája. Ő akkor még gyerek volt, nem tehet semmiről! - háborodtam fel, mert most, hogy tudtam az igazat, még inkább védtem őt.

- Ne csinálj hülyeséget… hagyd békén - hangsúlyozta ki az utolsó két szót.

- Ő akkor is ezerszer jobb nálatok. Kedves, okos, udvarias, szexi és jól bánik velem, pedig démon vagyok - soroltam a vámpír jó tulajdonságait. - Ti meg leszartok, bunkóztok, és te még hanyagolsz is - vágtam hozzá a gondolataimat. Elegem volt belőlük. Azt hittem, hogy velük majd jó életem lesz valamennyire, de lassan ugyanoda jutottam, mint apáméknál.

- Ne legyél ennyire barom - támaszkodott meg két oldalt mellettem. Az arca csak pár centire volt az enyémtől, így éreztem a fújtatását a bőrömön. A hideg is kirázott hirtelen a közelségétől.

- Jonghyun - mondtam halkan, és közben próbáltam finoman eltolni magamtól, de túl stabilan helyezkedett el.

- Azt mondod, jobb nálam. Jobban is csókol? - kérdezte, de mire felfogtam volna, hogy mit ejtett ki a száján, már csak azt vettem észre, hogy összeérinti az ajkainkat.

Tágra nyílt szemekkel, ledermedve ültem tovább, amíg finoman rá nem harapott a számra. Fogalmam sincs, miért engedtem neki, de hagytam, hogy a nyelvével felfedezőútba kezdjen. Hogy jobban csókolt-e, mint Jonny, azt nem tudom, mert vele ilyen nem történt, de be kell vallanom, hogy isteni volt. Ha belegondolok hogy Sekyungot is...

- Hülye vagy, mi a szart művelsz? - toltam el magamtól erősen. - Barátnőd van, és amúgy meg ne szórakozz velem! - kiabáltam vele a végére. Annyira marha voltam, hogy nem löktem el egyből, de kíváncsi voltam ,meg szerettem is volna, pedig tudtam, hogy nem gondolja komolyan.

- Legyél velem, Kibum - fogta meg a kezem, és a combján tartotta.

- Mi? - kérdeztem meglepetten. Azt hittem, valami álomba kerültem, de nagyon is ébren voltam.

- Felejtsd el azt a nyomorékot, és velem legyél. Azt mondtad, szerettél, és tudom, hogy most is ezt érzed. Szakítok Sekyunggal is - győzködött tovább, bevetve a kiskutya szemeit. Más helyzetben már ezerszer kimondtam volna az igent a nyakába ugorva, de most mégsem tettem.

- Miért? - néztem a szemeibe. Ha még volt benne a régi önmagából, akkor nem hazudhatott, mert azt sosem tette.

- Ha csak így tudlak a közelemben tartani, hogy ne veszítselek el egy vámpír miatt, akkor megteszem. Te boldog leszel, mert szeretsz, én pedig majd alkalmazkodom valahogy - válaszolt szemrebbenés nélkül. Igazat mondott, hiszen tudtam nagyon jól, hogy ő nem érez irántam semmit, de még mindig jobb volt, mintha így akart volna elválasztani Jonnytól.

- Menj ki, Jonghyun. Csak Kris jöhet be - mutattam higgadtan az ajtóra.

- Key, ne csináld - szorította meg a kezem.

- Azt mondtam, kifelé! - emeltem fel megint a hangom.

- De ne reagáld már ennyire túl, kérlek. Nem akartam rosszat- mentegetőzött félúton.

- Játszadozni mások érzelmeivel, csak azért, hogy mindenáron megfelelj a bácsikámnak, az elég rossz. Én régebben tényleg szerettelek, felnéztem rád, imádtalak, te meg csak egyfolytában megbántasz. Menj ki - mondtam könnyes szemmel, és meg sem várva, míg ott hagy, lefeküdtem, és a másik irányba fordultam.

- Sajnálom - csukta be maga mögött az ajtót.

Miért kellett neki ezt csinálnia? Amúgy is szar napom volt, és még ő is tett rá egy lapáttal. Pont az ilyen dolgok miatt akartam elkerülni őt, de nem sikerült.